Cs. Balogh Éva szerk.: Szentendre múltjából. A kerámia, az üveg- és fémművesség emlékei. Szentendre szőlő- és borkultúrája (Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szentendre, 1996)

A fazekasmunkától a XV-XVT. században válik el a kályhásmesterség. Először csak a kemencék falába építettek be bögre vagy tál alakú kályhaszemeket a futófelület megnövelése céljából. Ezeket még korongolással készítették a fazekasok, de a XVI. századtól elterjed a lapos, préselt mázas csempék készítése. A kályhák építőelemei a fazekasagyagnál is tűzállóbb agyagból készülnek, a képlékeny, finom kövér agyagot ezért soványítják, azaz nem képlékeny agyagot, pl. homokot adnak hozzá, miáltal tűzállósága növekszik. A kiállításon bemutatunk ásatásból előkerült tálszerűen mélyülő kályhaszemeket, ún. kályhafiókot, mely a XVII-XVIII. századi használatát igazolja. A közelünkben Csákvár, Tata kályhásai is ilyen típusú elemekből építették kályháikat. A zöld mázasat kedvelték. A kályhák a mi vidékünkön a XIX. század végéig használatban voltak. (A kiállító terem cserépkályhája valószínűleg csákvári, bár Esztergomban is készítettek ilyen típusúakat.) A XIX. század elejére az egész magyar nyelvterületen kizárólagossá lesz a forgó tengelyű, lábbal hajtós fazekaskorong használata. Az újkori szentendrei háztartások cserépedényeinek java a közeli csákvári és tatai fazekasközpontokból származik. A csákvári fazekasok tűzálló agyagból dolgoztak, fazékföldből. Ebből készültek a köznapi használatú főzőfazekak, a kisebbek belül sárga mázasak, kívül zöldek, vagy zöld-sárga-barna, fehéren zöld csíkozásúak. A régebbi típusúak csak belül mázasak és „hegyes fenekúek", a nyílt tűzön való főzésre alkalmasak. A rakott tűzhelyek elterjedésével azonban a fazekak széles aljúak lettek. Hatalmas méretű - akár 30-40 literes - kívül mázatlan, kétfülű lakodalmas fazekak is készültek. Lábas, serpenyő, kacsasütő, kuglófsütő is szerepel a kiállított tárgyak között. A csákvári tálasok fehér alapon kék-zöld-barna díszű tálakat készítettek, s a nem tűzálló tálföldből csinálták még a boroskancsókat, tejesköcsögöket, bögréket, amik belül sárga, kívül világoszöld színűek. A korsósok mázatlan, vállán fehér díszű vizeskorsókat, kantákat, virágcserepet készítettek, bennük a víz nem melegedett fel. Tata körzetében nem volt tűzálló agyag, mesterei mégis készítettek fazék formájú, tárolásra szánt edényeket, pl. lekvárosfazekat, aminek a neve sirány. A fazekak, kisebb-nagyobb méretű tálak, tányérok fehér színűek, erre irókával rajzoltak kék-zöld, aprólékos, körbefutó mintákat. Mázatlan vizeskorsót és kantát is nagy számban készítettek. Ezt a mezei korsót vörös földfestékkel, ecsettel igen széles sávban díszítették. Az alföldi fazekasközpontok közül a mezőtúri termékeiből kerültek erre a vidékre pálinkásbutellák, korsók, fazekak, bödönök - ez utóbbiak zsemleszín (dudi) alapon virágosak, a mezőtúri fazekasság újabb korszakából valók. Az edények között előfordul erdélyi és szlovák területről származó. A dunai kereskedelem révén pedig nemcsak a középkori bécsi fazék jutott el ide (sőt, egészen a Duna-Tisza közéig), hanem a későbbi századok termékei is. A XIX. században a Morva-medence kerámiaközpontjaiból, pl. Znaimból a kedvelt fajanszedények, főként tányérok kerülhettek egyenesen Szentendrére, de a váci vásáron is árulták őket. A zöld csurgatással díszített tányérok az ausztriai Gmundenből szintén a Dunán érkezhettek a városba. A fazekasok a legkülönfélébb konyhai edényeket készítették el: laskaszűrőt, fedőt, tölcsért, vajasbödönt, tejesköcsögöt, mozsarat, perselyt, éjjeli edényt, gyermekjátékot is. A hatalmas méretű tálak elnevezése, funkciója is sokféle. Van mosogatótál, lakodalmas tál, disznótoros tál - ünnepi alkalmakkor kölcsön kérték egymástól, ha kellett. A fazekasok maguk hordták áruikat a piackörzetükbe tartozó településekre, illetve a vásárokra. Ha egy-egy edény használat közben megrepedt, a gazdasszony megdrótoztatta. A vándor drótosok a Felvidékről jöttek, s nemcsak az edényt javították, hanem a nagyméretű új fazekat és tálat is előre megdrótozták, ha kellett, mert ezzel megvédték az esetleges sérülésektől. A lyukas edényt a drótos meg is tudta foltozni. (A cserépedények foltozását már a rómaiak is ismerték.)