G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

II. A DUALIZMUS IDŐSZAKA 1867-1920 61 - 2. NYARALÓK

nevezte ki 1896-ban, akkor határozta el villa építését Gödöllőn, a királyi nyaralóhelyen. De az is lehet, hogy Falk Miksa, aki jóban volt a királyi családdal, ugyanakkor munkatársa volt Bródynak a Pester Lloydban, lehet, hogy ő csinált kedvet Bródynak a gödöllői nyara­láshoz és házépítéshez. Bródy Zsigmond tagja volt az 1898. november 6-án megalakult gödöllői Erzsébet királyné Szobor Bizottságnak, az Erzsébet-szoborra 50 koronát adott, az egyik legnagyobb összeget. 6 5 Bródy Zsigmond háza a Szabadság téren az 1970-es években. Az utcai homlokzat és a belső' udvar. Az épületet a királyi kincstár 1926 októberében megvásárolta és a Magyar királyi Adó­hivatalt helyezte el benne. 6 6 1966-tól a Városi Tanács első épülete. 6 7 Majd az Imre üti általános iskola négy osztálytermét helyezték el benne. 1972-ben itt kapott két egymásba nyíló szobát az akkor induló Zeneiskola. Aztán a növendékek és a tanárok létszámának növekedésével párhuzamosan egyre több szobát foglalt el a Zeneiskola. 1977-ben lebon­tották az épületet a lakótelep építése miatt, a Zeneiskola akkor került az Ady Endre sétá­nyon lévő épületbe, a mai helyére. A Bródy-villa udvaráról vitték át a mai Zeneiskolába az oroszlánfejes díszkutat. 6 8 Egy 1968-as városi térkép szerint a Szabadság tér 27-es számot viselte ez a ház, amely akkor Állami Általános Iskolaként funkcionált. Az Imre utca és a Táncsics Mihály űt közötti részen helyezkedett el, az Imre utca után az 5. épület volt. 65 GV1901. május 5. p. 4.; A gödöllői Erzsébet szoborra történt adakozások jegyzéke. [1901 j GVM TD 2011. 28.1 66 Hovhannesian Eghia: Gödöllő a múltban és most. Gödöllő, 1933.119. 67 G. Merva Mária. Merényi B. Eszter, Őriné Nagy Cecília (szerk.): Gödöllő, a 40 éves város. Kiállítási katalógus. Gödöllő, 2006. 68 Pálfalvi Ferenc: A Gödöllői Körzeti Állami Zeneiskola története (megalakulásától) 1973. december 1-től 1986-ig. Kézirat. GVM A 97.39.1. p. 4-6. 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom