G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)
III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 5. MINORITA ÉS PREMONTREI DIÁKOK
lakott. 23 9 Ezek a novellák is azt mutatják, hogy mennyire meghatározó élmény volt neki a Gödöllőn töltött rövid idő. Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy apa nélkül nőtt fel, és az iskola nevelte az „árva kiskamasz"-t (. Durrdefekt az isaszegi úton). „Minden apró dologra emlékszem, ami itt történt. Tizenegy éves koromtól tizenöt éves koromig laktunk itt, a Podmaniczky utcában. Ma is fel tudom sorolni az utca összes hajdani lakóját. Ez engem meghat, mert ötvennégy év eltelt közben. Emlékszem nemcsak a mi kölyök focicsapatunknak, de a gödöllői nagycsapatnak is az összeállítására. Ki volt a jó kapus... Sorolhatnám az emlékeket, leírtam sokat belőlük a könyveimben is. (...) És megmaradt Gödöllő. Ez volt a paradicsom. Biciklin jártam, minden kanyart ismerek a városban, ami akkor még falu volt, és a környékén. Mikor elköltöztünk innen, úgy éreztem, mintha kiűztek volna a paradicsomból" - emlékezett az író a Fényképem Balzackal című könyvének gödöllői bemutatója alkalmával. 24 0 Gödöllő után a budapesti piarista gimnáziumban tanult. Nem vették fel egyetemre. 1954-től a Fővárosi Autóbuszüzem alkalmazottja volt, s közben vendéghallgató a bölcsészkaron. 1956-ban külföldre távozott. 1964-ig Párizsban élt. Közben 1959-ben Strasbourgban doktori címet szerzett irodalomtörténetből. 1964-ben Puerto Ricoba költözött és 37 éven át az ottani állami egyetemen a humán tudományok tanára volt. Az utóbbi években gyakran tartózkodik Magyarországon, és sorra jelennek meg a könyvei. SZEMELVÉNY Az internátusban fehéringes papok fogadták a növendékeket. Olyanok voltak, mint az arkangyalok: sebesen siklottak végig a folyosókon, az sem látszott, mozgatják-e a lábukat. Az ágyakra tették a holmijukat, azután visszamentek az állomásig. A vonat már rég elment, de ők csak álltak a lebombázott pályaudvaron. Nem néztek egymásra: szégyellték magukat. Pontosan tudták: túladtak rajtuk. Ami volt, elmúlt, és ők csak a frontokon porladó apákra emlékeztették az asszonyokat. Ökölbe szorították a kezüket, nézték a síneket, a szuszogó tolatómozdonyokat. Múltak a hetek. Megszokták a napirendet, és azt, hogy itt még az asztalnak is latin neve van. Nehezen barátkoztak - ahhoz először meg kellett tanulni az intézet törvényeit. Itt mindenki valaki fölött volt és valaki alatt. A rangsor élén tucatnyi növendék állt: a történelmi nevek. Ezeket még a szerzetesek is áhítattal ejtették ki. A gazdag fiúk következtek utánuk, mindenki, aki csak pénzzel fizetett. Ezektől megkérdezték: a te apád mit csinál? Közöttük már nem a név biztosította a helyet. 239 Interjú Ferdinandy Györggyel. 2004.1. h. 240 Nádudvari Anna: A magyar irodalmat választotta. Ferdinandy György itthon. Gödöllői Szolgálat, 2004. július 15.3. 307
