G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 5. MINORITA ÉS PREMONTREI DIÁKOK

miszert vásárolni magának a siralomházban. Zs. ügyvéd vendégelte meg hát az utolsó 12 napon. Anti csak kenyeret, zsírt és cukrot kért, s kapott is bőven. Hogy a melegben olvadó zsír szét ne folyjon, Anti az egyik kenyér oldalát vájta ki, s oda kente be a zsírt a papírból, mint valami tartóba. A 13. napon Zs. ügyvédet kivégezték, de Antit, anélkül, hogy Sz. őrmester felvitte volna az ügyészhez, ide a 94-esbe kísérte. A lépcsőn felfelé menet még vigasztalta is: „Na látja Anti, még a siralomházban sem kell megijedni... Látja, látja!.." Maga Sz. őrmester is meg volt egy kissé hatva. Antit a zárkában nagy örömmel fogadták, s a legjobb helyre tették. Boldogan kínálta társait a vekni sarkából megkent zsíros kenyérrel. Elmondta, hogy szabadulása után Svájcba szeretne menni arra a híres vendéglátóipari akadémiára... Azután muzsikálni is szeretne, mert a családban 22 zenész van... Le vannak fényképezve a hangszereikkel... Anti kürtöt fújt... Délután már hangjegyeket rajzolt szöggel az ágyvasra... De reggel korán váratlanul nyílt az ajtó. Sz.őrmester hívta őt rekedt hangon: „Anti! Szedje gyorsan a cuccát, és jöjjön!" Anti elsápadt, s csak annyit mondott a mellette állóknak: „Tudtam, hogy valami nem stimmel..." Aztán összeszedte maradék kenyerét, zsírját és cukrát, s kiment a zárkából. Félórával később beteljesedett az ő sorsa is. Az ügyészségen elhányták az iratait. Csak akamikor a kivégzési jelentést kellett volna aznap felterjeszteni, vették észre a mulasztást... A 94-es zárka előtt gondolatban áldoztam Anti emlékének. Lefelé haladtam a lépcsőn. Nem számoltam a fokokat, mint tíz évvel ezelőtt szokásom volt a rabságban. Az egyik ablakból megpillantottam a „Margit" attikájának a sarkát, s V. épitészbarátomra gondoltam, akit nemrég kérdeztem meg az attika mibenléte és története felől. A Nemzeti Múzeum mögött találkoztunk. Éppen vastag piros sálját igazította, amikor megszólítottam. - Az Attika?.. Díszfalazat az épület tetején... Látod, a Nemzeti Múzeum hátsó homlokzatának ormán is az van.. Ez egészen sima, klasszikus... Amott a Festetich-palotán a magas tetőt fedi el... Sokféle építészeti megoldása van... A Festetich-palota tetején apró oszlopokkal van kombinálva... Ha erkély szélén áll az attika, mint itt a még romokban álló Károlyi-palotán, a régi olasz követségen, akkor már korlátnak nevezik... Igen, a római diadalív nem más, mint egyetlen boltív, fölötte attikával... Erre írták rá a hadvezér sokszor kétes dicsőségét, azt a részt, ami a diadalív felületére már nem fért rá... Volt hadvezér, aki az attikára hatalmas bronzbetűkkel az „Instinctu Divinitatis" kifejezést is felíratta, ami azt jelentette, hogy az „Istenség sugallatára" vitte végbe hősi tetteit. .. Voltak hadvezérek, akik, hogy diadalívet kaphassanak a szenátustól és diadalmenetet tarthassanak véres háborúkat vívtak keleten, Afrikában és Hispániában. Népeket irtottak ki, ezer, meg ezer hadifoglyot hurcoltak Rómába, hogy ezekkel a diadalmenetüket még méltóságosabbá tegyék... A szenátus végre is megsokalta és betiltotta ezeket a véres diadalmeneteket.... Hát ilyen emlékeket őriz az attika... Ottó Ferenc: Attika (Madzagosok) Elbeszélés, 1963. Kézirat GVM A 2006.46.1. 283