G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)
III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 2. A DZSEMBORI (1933) AZ IRODALOMBAN
Kosztolányi Dezső (1885-1936) a Pesti Hírlap munkatársaként látogatta meg három ízben is az 1933. augusztus 1. és 15. között zajló fiücserkész világtalálkozót, a Dzsemborit Gödöllőn. Tudósításai jó bepillantást engednek a világtábor mindennapjaiba. 3 5 KÉPEK A GÖDÖLLŐI VILÁG TÁBORBÓL Olyan a cserkészek világtábora, mint a földgolyó kicsinyített mása. Minden népfaj együtt, szoros közösségben, valamivel kisebb zászlóval, mint a valóságban, aránylag kis területen az emberek kicsinyített másával, gyermekekkel. Mik is a gyermekek? Emberek gyémántkiadásban. Amíg járkálunk itt a népek kertjében, ahol valamennyi nemzetből, valamennyi világrészből kapunk ízelítőt, az utolsó ítélet titáni tömegünnepe jut eszünkbe, amikor majd mindenki életre kel, s egybesereglik, aki valaha a föld hátán mozgott. Csakhogy ez derűs játék. Maga a térkép, mely cifra színfoltjaival feltünteti ennek a külön kis világnak a helyrajzát, s hűségesen vezet bennünket ebben a kedves, mosolygó gyermekrengetegben, szintén tréfának rémlik. Hiába tudjuk az igazi földrajzot. Az nem segít rajtunk. Itt más délkörök, más földrajzi szélességek és hosszúságok vannak. Franciaországnak tőszomszédja Románia. Anglia mellett Lengyelország van. Csehország mellett pedig közvetlenül a tengeres Finnország, mintegy igazolva Shakespeare híres tévedését, ki a Téli regében azt írta, hogy „Csehország mellett a tenger zúg." Hollandia legközelebbi szomszédja Szabolcs vármegye, Egyiptomé Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, Portugál-Madeira egyenesen egy gémeskútra s a hortobágyi csárdára lát. DÉLIBÁBOS TÜNDÉRVILÁG TÓTÁGAST ÁLLÓ KÉPEKKEL Az arányok eltolódnak. Ballagunk a nyári hőségben a cserkésztábor keleti oldalán fekvő második főtáborból, Franciaországból, a nyugati oldalon fekvő főtáborba, Angliába, elhaladva a királyi kastély előtt, megmászva az Erzsébet-fahidat, múlnak a félórák, már másfél órája baktatunk, s arra gondolunk, hogy a valóságban ennyi idő alatt repülőgépen Párizsból már rég Londonba szállhattunk volna. Van aztán még egy arányeltolódás, mely, mióta itt vagyunk, kellemes káprázat gyanánt incseleg velünk. Ebben a kis világban, mely a nagyot példázza, mégis legtöbb a magyar. Fiaink vannak többségben, ahogy a vendéglátó gazdákhoz illik is. Zöld zubbonyokban - rajta a csodaszarvas jelképével - úgy állnak őrt, mint a föld legnagyobb hatalmának, a világ legnépesebb nemzetének képviselői. Jaj, 35 Köszönöm Réz Pálnak, hogy felhívta a figyelmemet ezekre a cikkekre. A Sötét bújócska című kötetben is megjelentek ezek az írások. 212