G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

II. A DUALIZMUS IDŐSZAKA 1867-1920 61 - 4. GÖDÖLLŐ AZ IRODALOMBAN

Ficzek Ferenc fiatal susztermester ezen indítványát a Tűzoltó Egylet elnöke leszavaztatta. Az Iparos Egylet dalárdája két új nótát tanult be, de az egyik éneklésétől a főszolgabíró egyenes kérésére, tekintettel a jövevény meglett korára, elállottak. A nóta egyébként így kezdődött: Szeretni oly nehéz a kornak alkonyán... A másik dalt, evvel szemben, az Isten tartsd meg országunk királyát - be kell vallanunk - pompásan betanulták. Különösen a basszus lepte meg a hallgatót. Köves Adolf pékmester valósággal remekelt, amint a karmesteri intésre óriási torkából jövő hangokkal ágyúdörgésszerűen aláfestette a második sort, hogy Fény borítsa szentelt koroná-á-ját. Ott állt az első helyen a Gazdakör, sujtásos magyar nadrágban, prémes mentében, a királyi külön váróterem előtt pedig, kevésbé feszesen, az urak, a Nemzeti Kaszinóból. És nehogy a krónika hiányos legyen, a fehér ruhás szüzek is ott virítottak. Sajnos, aki a csokrot kellett hogy átnyújtsa, „Gödöllő szépsége", egy tizennyolc esztendős hajadon, aki máskor oly biztosan tudott társalogni, akár a főispánnal is, most igen gyönge természetűnek bizonyult. Izgalmában háromszor is eltűnt, de meg kell adni, hogy a virágcsokrot minden esetben gondosan letette az ajtó elé. ...Hetekkel előtte vagonszámra hozták Gödöllőre az állatokat. Szarvasokat, őzeket, nyulakat, fürjeket. Megható látvány volt, mikor a vagon ajtaját elhúzták, s az első őz, remegő orral, kidugta a fejét. Amint meglátta a lent álló, vonatkísérő vadászt, ijedten kapta vissza fejét. Mellőle kiugrott egy hatalmas szarvas, a másik vagonból két nyúl bukdácsolt fejjel lefelé, vagy öt fürj kotkodácsolva futott az erdő irányába, majd a nyakukat törve igyekvésükben, s ezután, mintha telt zsákot hasítottak volna fel, egymás hegyénhátán potyogtak lefelé az állatok, s vágtattak vadul, neki az erdőnek. Három nyulat és két fürjet a nagy tolongásban eltapostak az agancsosok, két őz a többiek után sántikálva igyekezett. Utoljára egy nyúl dugta ki a fejét az ajtó mögül, csodálkozva nézett a világba, felbámult az égre, aztán ő is fejest ugrott, s egy pillanat múlva eltűnt a fenyvesben. Az állomásfőnök a széttaposott két fürjet a bakternek ajándékozta, a pályafelvigyázót pedig barátságosan meghívta nyúlpecsenyére. A bakter a hóna alól kikandikáló piros zászlóhoz szorította a két fürjet, jobbjával pedig tiszteletteljesen szalutált. A pályafelvigyázón különben meglátszott, hogy nem aludta ki magát. Éjszaka, petróleumlámpa mellett, téli köpönyegének pecsétjeivel viaskodott, s míg ő némán kaparta körmével, szalmiákszesszel, benzinnel, addig a szakállas bakter így szólt kabátjához: „Eredj ki, te ronda fót, a királyt nem illik pecsétesen várni. No!" Összesen elkészültek nyolc beszéddel, tizenhét virágcsokorral, öt okirattal, három dalárda pedig öt dallal, mivel, mint már említettük, az Iparos Dalárda a főszolgabíró egyenes kívánságára lemondott egy dalról. .. .A vonat befutott. Az állomás mögött, a nagy izgalomban és szorongásban csizmával Izsófné kofaasszony lábára hágtak. Izsófné - tekintet nélkül az ünnepélyes pillanatra csúnyán káromkodni kezdett, de egy parasztgazda úgy oldalba bökte, hogy az asszonynak a lélegzete a torkán akadt. A király helyett egy szárnysegéd ugrott le a vonatról. Valamit mondott a főszolgabírónak, aztán visszament. A főszolgabíró végigfutott a zászlós testületek előtt, és torkaszakad194