G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

II. A DUALIZMUS IDŐSZAKA 1867-1920 61 - 4. GÖDÖLLŐ AZ IRODALOMBAN

A piac dombjáról visszanézek. A park mély útjáról szép fehér-tarka parasztlányok billegnek erre föl. Fehér ujjasok és piros szoknyák, rózsaszín kendők és fekete kötények. Teltek, bögyösek, vastag karúak és vastag, erős lábúak, piros az arcuk és alig van szemöldökük szőke szemeik fölött. A hajuk le van símítva fényesen és hosszú fonatban s olyan együgyűen szaporázzák a lépést a királyi palota előtt, mint a Burg udvarán piacról piacra siető bécsi nők. Lám, nekünk is van hát egy pontunk, ahol a nép közel a királyhoz. Van egy Gödöllőnk, ahol a paraszt nem emeli meg a kalapot, ahányszor ezt a szót kimondja, hogy a király. Nekik az életnek, az életüknek része a király. Náluk közbirtokos és talán a pótadókivetés ellen is tiltakozó társuk. Szemben a városháza. Újdonatúj, díszes fala alatt ott álldogálnak a kékmándlis magyarok, a vágásba dugott kézzel, köpcös testükön szétfeszülő lajblikkal s erős, frissen borotvált tokákkal. - Én megmondtam a tiszteletes úrnak, hogy: kicsinált dolog vöt e! Nem írásbul kell szavazni, hanem azt, akit a nép akar! Hogy rámutassanak, hogy ezt akarjuk... Mert ha mán ű kimondja, hogy ezt! akkor ki mer ellene szólani... Én fel akartam szólalni... - Mér nem tette? - Megmondtam neki négyszemközt. Két erős, igás muraközi lóval vágtatva jön egy hetyke legény. A lovak hatalmas patkója vágja, veri a köves utat s csattog a vas a kövön. Mintha mastodont űznének. - Aj, a betyár. Ha a rendőr látná, felírná. -Meg is érdemelné. - Hogy elbukik az a ló a fordulón. - Most még az apja veszi, hát nem bánja. Majd akkor rontsa a lovat, ha ő maga veszi. S az emberek élnek. Csendesen. Főnek a maguk levében, mint lassú tűznél a vasárnapi káposzta. Rotyogva. Villanyos törtet keresztül a piacon... A legsajátosabb szélsőségek zagyva világa terped körül. Minden van itt, ami egy magyar faluban lehet és nem lehet. Királyi kastély és száguldó villanyos. Tarka kendő a lányok derekén és nagy gömbökkel lógó villanylámpák. A Mi boltunk néven pingált szövetkezet. És száz darab űri lányka, polgáristák, akik két tanítónő vezetése mellett mennek, mennek... Hova?... Hova mennek a lányok, űrilányok, bárhová indultak? Férj után. Szép tanítónőikkel együtt. A templom ajtajában már ácsorognak az asszonyok. Még nem húzták össze a harangot harmadszorra. Csudaszép fiatal asszony söpör be közéjük, finom régi-urakról maradt ringó léptekkel, millió ránccal a bő dagadó szoknyán, sárga selyemkendőben, lilavörös nyakkendője átfogva a derekán, fekete selyemkötény. Ez is szőke arany, szőke pillantású, mély hangú, nyers és kemény szerelmek lehetősége csap ki belőle. A községháza az 1910-es években IQO