Öriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői szőnyeg 100 éve - Tanulmányok a 20. századi magyar textilművészet történetéhez (Gödöllő, 2009)

Prékopa Agnes: Művészetpedagógia és szemléletformálás az Iparművészeti Iskola tanműhelyében A tanműhely szerepe és lehetőségei az oktatási struktúrán belül

16 Prékopa Agnes először tanuljon meg a tanítvány rajzolni, aztán majd megtanítjuk tervezni. Ez minden természetes fejlődéssel, s az emberi természet lényegével ellenkeznék. Bár ki kell mondanunk, hogy eleinte a fősúly a természet utáni tanulmányon legyen, s kisebb feladatok megoldásával legyen kapcsolatos, míg a tanítás végén a természet utáni tanulmány is a feladat megoldásának legyen alárendelve, s ez legyen a fődolog. S itt vannak szakosztályonként a legnagyobb nehézségek. Mindama szakosztályoknál, ahol magában az iskolában oldhatók meg a gyakorlati feladatok, mint pl. ötvösség, kerámia, grafika, a műhelyrendszer könnyen megvalósítható, és eredményes lesz, ahol azonban a feladatok legnagyobb és legfontosabb része nem oldható meg magában az iskolában, mint pl. a dekoratív festészet-, dekoratív szobrászatnál, ott a tanításnak ez az oldala sokkal nehezebben lesz tanítható, s ennek következtében igen nehéz lesz eredményes tanmenetet felállítani. Mert hiába, műfallal, műfeladatokkal őszinte eredményt elérni lehetetlen. A gyakorlati feladatnak az a legnagyobb jelentősége, hogy valamint a természet, szükségszerű kényszerűséggel lép fel, s el nem odázható követelményekkel állítja szembe a növendéket. A dekoratív festészeti szakosztálynak tehát az a legnagyobb nehézsége, hogy feladatait, gyakorlati tanítását magában az iskolában nem oldhatja meg. II. A dekoratív festészetnél a fő súly az ornamensen fekszik. Elannyira, hogy a figurálist is majdnem ornamentálisan kell tanítani. Mit jelent ez? Mielőtt ezt egy pár szóval megpróbálnánk körülírni, gondoljunk egy görög vázára vagy egy flamand gobelinre - itt a figurális mind a két esetben ornamentálisan van kezelve. Teljesen stílszerű és vonalának ritmusában ugyanazt a törvényt követi kifejezetten, amint a jó ornamens. Ornamentikát tanítani a legnehezebb. Mert nem lehet a formából kiindulni. — Aki az ornamensnek csak formáját keresi és adja, sohasem találja meg annak lényegét, holt dolgot ád. Az ornamensnek két lényeges alkotó, mozgató eleme van, ritmusa és tendenciája. Ritmusa lehet: ismétlődő, vagy az egyszerűbb számarányok szerint váltakozó, lehet ellentétekkel, kontrasztokkal, vagy egyformaságokkal dolgozó. Tendenciája lehet: vízszintes, azaz futó; függőleges, fölfelé törekvő vagy lefelé lógó (esetleg támasztó vagy lenyomott); diagonális (egyszerűen vagy többszörösen: ekkor csillag alakú vagy centrális) — végre tendencia nélküli - azaz minden irányban egyenletesen kiterjedő. Ezeket a dolgokat közvetlenül a természet után, szemléltetve megtanítani nem lehet - míg a formát igen. Mégis: egyes elveket — burkolt megjelenésben, be lehet mutatni. Pl. a kontraszt és hasonlóság elvét. 2-3 cserép tulipán vagy nárcisz egymás mellé állítva lerajzolandó, két tulipán között egy muskátli lerajzolandó, két szőlő vízszintesen futó gallya lerajzolandó. Két modell egymás mellett hasonló mozgással beállítandó. Két modell ellentétes mozgással állítandó egymás mellé. Egy modell úgy állítandó be, hogy sok párhuzamosság legyen benne, majd úgy állítandó be, hogy mozgásában, vonalaiban sok legyen a kontraszt. Egy élő virág (cserépben) s élő ember állítandó egymás mellé, s megmutatván mindkettőnek a statikáját — mindkettőben a statikai lehetőségek különféleségét és egyformaságát —, ilyen értelemben vázolandók. Mindez néhány odavetett gondolat akar lenni, amelyek révén a természet utáni rajzolást kissé összefüggésbe lehet hozni az ornamenssel, nem annak formájával, hanem annak éltető lényegével. III. Valami vázlatféle a festészeti szakosztály tantervéhez: Az első két évben: természet utáni dolgozás tanítása úgy történjék (mint a japánoknál is látjuk), hogy nagyobb legyen az összefüggés az emberhez, a növény, virág (vagy akár csendélet) között - s lehetőleg belevivén az előző fejezetben eléadott ornamentális elemet. A gyakorlati feladatok pedig legyenek olyanok, melyek az iskola falain belül megoldhatók — tehát többnyire a grafika köréből: cégtáblák, plakátok, valami kis alkalmazott dekoráció — mint betét adott bútorhoz stb. A harmadik évtől kezdve feltétlen szükségesnek látszik, hogy egy nagyobb, építészettel kapcsolatos, murális feladat megoldásában vegyen részt a tanítvány. Minden osztály tudása és előrehaladottsága szerint. A harmadéves egyszerűen, majdnem mint inas, megtanulja a legegyszerűbb technikai fogásokat. A negyedéves már egyet-mást meg is rajzol, az ötödévestől megkövetelendő nagyobb részleteknek önálló fejlesztése és megoldása, míg viszont, hogy az egész feladat megoldása mégis bizonyos egységes és emelkedettebb művészi nívón álljon, felette kívánatosnak látszik, hogy legalább egyes tehetségesebb növendékek még egy hatodik évet is tölthetnek (talán bizo-