G. Merva Mária - Horváth Lajos (szerk.): Gödöllő története I. A kezdetektől 1867-ig (Gödöllő, 2007)

A GRASSALKOVICHOK BIRTOKLÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG - Farkas József: GÖDÖLLŐI URADALOM TÖRTÉNETE

212 Taxások Gödöllőn 1842-1844 között Kőművesek: (12) Ácsok: (10) Csizmadiák: (6) Kapások: (19) Ajszner János Ör. Csurnai János Albert György Albert György Diska János Ifj. Csurnai János Greosu György Balázs György Özv. Hajkó Jánosné Dolánszki János Halász József Bughi József Irczl István Makovinyi József Miszter Józsefné Dávid György Juhász Antal Pakoli István Persler István Forgács Mihály Kanda Imre Paulovics József Vajdik Dániel Ör. Hegedűs János Lágler Alajos Szabó Mihály Szabók: (5) Horváth István Lágler Ignác Szabó Mihály Bárány János Juhász István Lizits Károly Szappany András Kádár Antal Kazi János Morvái József Szmazsinka János Kardos János Koncz István Obermajer János Asztalosok: (3) Kardos István Kontz János Szviták János Gruber László Polyák Antal Lap Mihály Szűcsök: (3) Krütcher Gothárd Takácsok: Németh András Cselkó János Szauer József Gyarmati József Pap Mihály Hanczl Jakab Szitások: Kepner János Pásztorkai Mihály Rusznai József Léber János Kovács: Prasitzki János Kocsisok: (4) Puts Gáspár Fekete János Ör. Simon János Gódor István Molnár: Késes: Szabadi János Laukó Samu Mészáros András Derner Ferenc Szabó István Máté György Köteles: Esztergályos: Napszámosok: Tóth András Pázmánddi János Kulik Jakab Csanki Pál Ezüstműves: Suszter: Csősz: Kobera Ignác Schiller Ferenc Rauscher György Szalai János Juhász: Béres: Ifiu János Komersek András Kertészbojtár: Szabó János Palovics György Bazsik Az teljesen természetes, hogy a legnépesebb volt az építőiparban dolgozó iparosok száma, a kőműveseké, az ácsoké és az asztalosoké, de hogy utánuk a ruházati iparban tevékenykedők száma volt a legnagyobb, ez már rendhagyónak számít a kis mezőváros paraszti társadalmában. Közülük a 6 csizmadia természetes, mivel a paraszt lábbeli-készítésben és -javíttatásában iparosra szorult. A két takács, a három szűcs és főként az 5 szabó jelenléte (ez csak a tartozók száma) már külön figyelmet érdemel. Nyilván Gödöllő, mint az uradalom székhelye, otthont adott az uradalom tisztikarának, és az iparos réteg is megrendelőként lépett fel más szakmabeli társainál, de ennek az igénynek a kielégítéséhez semmiképpen nem volt szükség 5 szabómesterre. Ebből pedig az következik, hogy a paraszti társadalomban a házi szövés, fonás, ruhakészítés mellett megjelent a vásárlás és a rendelés, ami a paraszti polgárosodás egyértelmű jeleként értékelhető.