Antoni Judit: Tapa, a fakéreg művészete. Válogatás Ignácz Ferenc gyűjteményéből. (Távoli világok emberközelben I. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Tahiti lakói a tamanu gyümölcsével is tudnak sárgát festeni, de nem volt alkalmunk utánajárni, hogy állítják elő ezt a színt. Ismerik még a barna és fekete festés módjait is: de az eredmény olyan közepes, hogy készítésének módja nem keltette fel kíváncsiságunkat." (Cook, 1962. p.141) Vegyük sorra az említett és a kapitány által kihagyott festőnövényeket! Az egész polinéz szigetvilágban elterjedt Morinda citrifolia (Tahiti, Tuamotu: nono, Marquesas: noni, Fidzsi: kura) ritkán magasabb 4-5 méternél. Levelei oválisak, simák, pici fehér virágai egy csomóban ülnek szorosan egymás mellett. Gyümölcse, mely gyógyszer-alapanyag, méretében és alakjában a krumplira emlékeztet. Zölden, éretlenül igen kemény (parittya-„kő"ként használták!), éretten vajsárga, puha, felszíne dudoros és némely francia sajtok „illatát" juttatja eszünkbe. Festékként a gyökereit hasznosították: óvatosan lefejtették a gyökér vékony kérgét, lereszelték a külső réteget, majd citromlébe áztatás után leszűrték. A tapa a folyadékba mártva citromsárga, a mosásnak ellenálló színt kap. A trópusi Ázsiából származó tamanu (Calophyllum inophyllum) közepes méretű, feketés törzsű fa, mely 2-3 méteres magasságban neveli nagy, csavarodott ágait. Szívesen él a tenger közelében, ahol a magjai gyorsan kikelnek a sós tengervízzel átitatott iszapos talajban. Egymással szemben álló, elliptikus, fényes, 18-20 cm hosszú leveleivel, kellemes, a hársfa illatát idéző fehér virágaival a tengerparti sétányok dísze. Fürtökben termő, gömbölyű, közel 4 cm átmérőjű sárgás gyümölcsei alig valamivel kisebb, sima felületű, gömb alakú magot rejtenek. Valaha a polinézek - több más fafajhoz hasonlóan - szentként tisztelték és fájából istenszobrokat faragtak, a növényt pedig szentélyeik közelébe ültették. A festéket a gyümölcsből nyerték, feltehetőleg a szárított és enyhén összezúzott magban keletkező sárgás-zöld olajból. Bár Cook nem említi őket név szerint, más forrásokból és a jelenlegi gyakorlatból tudjuk, hogy sárga festéket még legalább három másik növényből is elő lehet állítani. A Thespesia populnea vagy óceániai rózsafa (Tahiti: miro, Hawaii, Szamoa: milo) a mályvafélék ( Malvaceae) családjába tartozó, legfeljebb 9 méter magas, gömbölyded koronájú fa, szív alakú 10-15 cm hosszú, fényes levelekkel. Nagy, vajszínű szirmú, középen bordó virágjából vékony, kis száron függő, lapított gombócforma termés születik. Rózsásbarna, szépen erezett fája egykor s ma is a fafaragók kedvelt nyersanyaga. A sárgás festéket a fa törzsének kérgéből állították elő és a Marquesas-szigeteken az ezzel festett tapába burkolták az újszülötteket. Egyes források szerint a virágból is tudtak festéket készíteni. A gyömbérfélék családjának tagja a Curcuma virldiflora vagy a Curcuma longa (tahiti neve rea, Szamoán ago) melyet óceániai sáfrányként is emlegetnek. Gumós gyökerét frissen megreszelve jutottak a szép, sárga festékhez, melyet Fatuiván (Marquesas-szigetek) még ma is használnak. Állítólag még az egyébként egész Óceániában jól ismert bódító ital, a kava nyersanyaga, a kavabors ( Piper methysticum) - tahiti, szamoai és hawaii nevén ava, Fidzsin yaqona - egyik változata is alkalmas volt sárga festék készítéséhez. Barna színhez elsősorban a már ismertetett vasfa (Casuarina equisetifolla) szijácsrészéből vagy háncsából jutottak, a szín másik forrása pedig az Aleurites moluccana volt. A tahiti nevén ti'a'iri, marquesasiul ama, Szamoán lama nevű fa viszonylag magas, 15-20 méteres, terebélyes lombozattal, törzse akár másfél méter átmérőjűvé vastagodik. A vulkanikus szigetek hegyeiben él, 200 1200 méteres tengerszint feletti magasságban. Világoszöld lombkoronája messziről elárulja a jelenlétét. Hím- és nőnemű virágjai együtt, egy fürtben helyezkednek el, gömbforma termése két nagyméretű magot tartalmaz. A magokat régen egy pálcára fűzve, meggyújtva mécsesként használták: 24 maggal akár 4 órán át is világíthattak.
