Nagy Ildikó: Szobrászok a gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2003)

Moiret Ödön: Női képmás. 1911. MNG levelében Sidlóhoz fűződő gyerekkori barátságáról ír, és számos alkalommal fejezte ki nagyrabecsülését Körösfői iránt, akinek a síremlékét is ő készítette el. A szellemi rokonságon és személyes kapcsolatokon kívül tanítványi viszony a gödöllőiek közül Thoroczkaihoz fűzte, akinek hatása Moiret bútorain érezhető. A bécsi Museum für angewandte Kunstban lévő berendezést maga és felesége számára tervezte feltehetően 1907 és 1910 között. A bútorok és a hozzájuk készült vázlatok, tervek datálási és stiláris kérdéseivel Christian WittDörring foglalkozott, és bár dokumentumok hiányában sem pontos évet, sem készülési helyet nem jelöl meg, a berendezést egyértelműen Wigand és a kortárs magyar művészek (Kozma Lajos, Menyhért Miklós) stílusához kapcsolja. A hálószobából, műterem, ebédlő, konyha, és előszoba berendezésből álló együttes a magyar szeceszsziós bútorművészet ritka szép és komplett példája. Szobrainak stiláris kapcsolatait kézenfekvően akadémiai mestereinek munkáiban lelhetnénk fel. Sajnos, éppen az általa sorsdöntőnek nevezett belgiumi időszak szobrai közül semmit sem ismerünk, még fotóról sem. Bár tudjuk, hogy brüsszeli évei alatt hét díjat nyert, tehát sok munkája lehetett, és ezekkel sikere volt az akadémián, a van der Stappen-kör hatását elsősorban szellemi értelemben kell tekintenünk. Az 1906-ban Budapesten kiállított művei véleményem szerint már itthon készültek. A síremlékterv egyébként is annyira vázlatszerű, hogy a fotó alapján csak a kompozícióról alkothatunk fogalmat, a részletmegoldásokról nem. Sármány Ilona Moiret 1985-ös bécsi kiállításának katalógusában foglalkozott a korai évek szobraival, és két periódust különít el 1906 és 1919 között. 1909-10 tájára teszi azt a fordulatot, amikor a korai művek lágy mintázását, érzelmesebb emberábrázolását keményebb, személytelenebb formaadás váltja fel. Ez minden bizonnyal helytálló, de 1909 előttről csak a családi portrékat ismerjük eredetiben. Az 1909-ben készült Léda dombormű (MNG) és érem változata (1910) már a bécsi tanulóévek eredményeit mutatja: a kitűnő kompozíciót és a klasszikus hűvösséget. Az 1910-es évek egyik főművén, a Női képmáson (1911), melynek bronz és márvány változata is készült, már ezt az új stílust látjuk. A dekoratív ruha és a dekoratív haj között az arc zárkózott, nem fedi fel a személyiséget. A következő években Moiret szobrai egyre inkább valamilyen elvont fogalomhoz, eszméhez kötődnek, annak megtestesítői lesznek. Jól látja meg Sármány Ilona, hogy Moiret aktjaiban nincs érzékiség, ez a művészet, melynek fő motívuma a női akt, nem szól a testiségről. Még a Venus Anadyomené (1914) sem, amely a szobrász értelmezése szerint „az ember magasabb, igazabb életre ébredésének a szimbóluma a szerelemben és a szépségben". Az ébredés vagy a feltámadás témája több szobrán is visszatér, és a két fogalom egyre inkább összefonódva a halál utáni új életre ébredést jelképezi, így lesz az Ébredés (1917) című szobor márvány változata Schickedanz Albert síremléke. Valamelyest különbözik ettől a Tükröződés (1919) nőalakja, (eredetileg kútfigurának készült) amelynek szétterülő, dús haja Moiret Ödön: Tükröződés, 1919. MNG 7