Kerényi B. Eszter: Az arany ember - A gödöllői kastély görög ura: Sina György és fia, Sina Simon (Gödöllő, 2003)
IFJABB SINA GYÖRGY MAGYARORSZÁGI TEVÉKENYSÉGE
17 IFJABB SINA GYÖRGY MAGYARORSZÁGI TEVÉKENYSÉGE eladta Sina Györgynek a trencsényi, baáni és Morvaországban a brumovi uradalmait. 1836-ban megszerezte gróf Taaffetól Morvában a misliborziti, 1837-ben pedig az államtól a vellehradi uradalmat. 1838-ban megvette Kevermesi Tököly Pétertől Temesben Blumenthált, Csanádban Kevermest, 1839-ben Károly főhercegtől Ausztriában Leopoldsdorfot, Csehországban az államtól Podjebárdot. 1840-ben vette meg Batthyány Fülöptől az érdi uradalmat. 1842-ben a Festetieh testvérektől vette meg a tolnai uradalmat, 1843-ban pedig Bossányi Simontól Trencsén megyében a messeni uradalmat. 1844-ben gróf Hunyadi Ferenctől Somogyban a simongáti uradalmat, herceg Wasától Morvában az eichorni, gróf Ugartétól a rossitri. Károly főhercegtől a parsitzi, gróf Ziehytől Győr megyében a szentmiklósi és leideni uradalmakat. 1845-ben báró Eötvös Ignáctól Sina kezére került Ercsi. 1847-ben megvette gróf Eszterházy Józseftől a Pozsony megyei Semptét, gróf Zichy Emánueltől a Somogy megyei Magyaratádot, gróf Bombellestől Tolna megyében Kajmokot és gróf Viczaytól 1850-ben a gödöllői uradalmat. 4 1 Sina György, hatalmas vagyona ellenére nem zárkózott el a jótékony célú adományoktól, s nem a gyors vagyonszerzést tartotta szem előtt. Többnyire olyan vállalkozásokat támogatott, amelyek biztos, de lassabb nyereséggel kecsegtettek. Korának magyar főuraival ellentétben felismerte Széchenyi közlekedési terveinek jelentőségét és gazdasági előnyeit. Bankárként nyilván mérlegelte az üzleti előnyöket, de kereskedőként tisztában volt a gyors és olcsó szállítás számára szükséges közlekedési hálózat fontosságával. Sina György nem csak Széchenyi István elképzeléseinek egyik fő támogatója volt, de magánvagyonának kezelője is. Az egyik legfontosabb támogatást Sina a Lánchíd tervének valóra váltásában adta Széchenyinek. Széchenyi 1832. február 14-én életre hívta a Hídegyletet, és 1835. február 17-i 41. Károly J. pp. 91-92. és Tóth L. p. 14
