Ignácz Ferenc: Pápuaföld (Gödöllői Városi Múzeum, 2001)

Magyar missziósok. Pápua Új-Guineában Heten voltak

azt a hitet, amely nélkül nincsen eredmény. Ezek a jól működő missziós telepek hat magyar származású pappal és egy ugyancsak magyar missziós nővérrel dicsekedhetnek. Külön említést érdemel az a magyar ember, aki az északi Madang tartomány Alexishafen missziós telep postahivatalát vezeti: Kerekes István. Négy magyar missziós pap végzi hivatását a Sepik tartomány Wewak körzeti misszióban: Végvári János, Tóth István, Oláh Béla és Savius Appenzeller, akinek ugyan idegen hangzású a neve, de édesanyja magyar és magyarul beszél, ír, olvas, a mai napig is levelezünk egymással magyarul. Az Enga tartomány Wabag székhelyén működik Szabó Imre missziós pap, a tartományi püspök helyettesi beosztásában. Tőle délnek a hegyi törzsek között tevékenykedik Pálinkás István missziós pap, a Togoba missziós telep vezetője, Mount Hägen székhellyel. A hetedik magyar egy missziós nővér, aki 1943-ban mártírhalált halt: Molnár Mária. Az északi Manus-szigeten (az Admiralitás-szigetek legnagyobbika) tevékenykedett mint egészségügyi nővér. A gyilkos és értelmetlen világháború végzett vele és munkatársaival. Erről külön fejezetben írok bővebben. A missziós munka földünkön nagyon régi keletű. A magyar missziósokról már Szent István királyunk uralkodása idején írtak. A dominikánus rend főnöksége az 1221-es évben megbízta a magyarországi Pál barátot, hogy több magyar rendtársával missziós küldetést végezzen a kunok pogány országában. A magyar hittérítők el is indultak és eljutottak a Dnyeper folyó mentén a cserkászi kun településig, de missziós küldetésüket nem tudták akkor elkezdeni, mert a vezető Pál barátot többedmagával a kunok megölték, a többit pedig fogságba hurcolták. Ezek a fogságba kerültek kezdték el a térítő munkát és egy évtized elteltével már püspökségi központot létesítettek a délmoldvai Milkóban. Ettől kezdve már nagy léptekkel haladt a kun nemzetség kereszténnyé válása. Pápua Új-Guineában a missziós tevékenységről szóló feljegyzések az 1315-ös évet jelzik első próbálkozásként. De maradandóbb bizonyítékok csak az 1600-as évektől maradtak, és a holland missziósok nevéhez kapcsolódnak. 1836-ban indult el a lutheránus (evangélikus) misszió, míg az angolok csak 1864-től kapcsolódtak a hittérítő munkába. A missziós munkának mindig megvoltak az áldozatai, a legtöbb misszionáriusnak hősies a története, de volt olyan is, aki szerencsétlenségéért csak könnyelműségét okolhatja. Mindkettőből adok példát, amik itt, a Pápuaföldön történtek. A hősi eset 1945-ben a japánok elleni harcban történt. Egy fiatal, 33 éves missziós pap, Pita Torot atya védelmére kelt a bennszülötteknek, mert durván bántalmazták őket a japán katonák. Őt is elhurcolták, megkínozták, majd a végén megölték. Ez mártírhalál volt. Nem mondható el ugyanez egy másik missziós papnak a tevékenységéről, aki egy fiatal rendtársának a halálát okozta a meggondolatlan könnyelműségével. Történt ugyanis, hogy a Mount Hagen-i missziós központ nagy pompával készült az 1934-es karácsonyi és újévi ünnepségre. Ehhez mindenképp jó lett volna egy szokásos ünnepi malacpecsenye, ami a misszióstelepen nem létezett. De volt egy német missziós pap, Van Bear atya, aki a szülői háztól öröklött vadászszenvedélyt meg egy sörétes vadászpuskát hozott magával. Tervét csak a szintén német rendtársával, Morschheuserrel közölte és azt meglepetésként fogja kezelni, hogy az újévi malacpecsenye az ünnepi asztalon lesz. Tetszett a terv a rendtársának is, aki úgy döntött, hogy erre a vadászútra elkíséri Beart. Elérkezett a nagy nap és korán reggel elindultak a nagy erdőbe, hogy a tervüket végrehajtsák. Nem is kellett sokat cserkelni, máris puskacső elé került egy formás kis disznó és egy kazuár madár. A nagy vadászszerencse remekül alakult, a szokásos gratuláció sem maradt el, most már csak a hazacipelés lesz a gond, na meg az elkészítés hogyanja. Elégedetten kötözték a zsákmányt egy bambuszrúdra és tréfálkozva indultak a hazavezető útnak, vállukon a zsákmánnyal. Csak egyről feledkeztek meg, hogy a bokrok és fák takarásában mindenütt figyelő szemek kísérték tevékenységüket, és amikor visszaindultak a megszerzett vadakkal, több irányból is kirepültek a halált hozó nyílvesszők, és bekövetkezett a tragédia. Annak kellett meghalnia, akinek MAGYAR MISSZIÓSOK PÁPUA ÚJ-GUINEÁBAN