Ignácz Ferenc: Pápuaföld (Gödöllői Városi Múzeum, 2001)

A kannibálok földjén. Az ősi mítosz

elég csak annyit közölnöm, hogy színaranyból olcsóbb, mint élőben. Ezért szükséges a határok szigorú ellenőrzése, mert a kapzsiságban szenvedők semmitől sem riadnak vissza, ha csempészetről van szó. Ebben élenjárnak a nagypénzű vállalkozók, akik biztosítani tudják ezekhez az akciókhoz a gyorsjáratú hajókat, technikai felszerelést, még helikoptereket is. Rendszerint lakatlan szigeten ütik fel tanyájukat, az éjszaka leple alatt mennek a megbeszélt találkahelyre, ahol átveszik a csempészárut, és rögtön el is tűnhetnek a környékről. Ez a fajta pénzszerzési lehetőség óriási károkat okozott már eddig is földünk ritka állatvilágában, mert ezáltal már több faj is kipusztult. Mérhetetlen bűnösség terheli a gazdag emberek nagy részét, mert ők vásárolják ezeket a méregdrága csempészett állatokat, ezzel alapot biztosítanak a gonoszsággal telített emberfajtának, hogy továbbűzhessék mesterségüket. Időközben Wendo és Narakiwa megtárgyalta az egyhónapos utam mikéntjét, mi szükséges az útra és mennyibe kerül mindez nekem. Erről tájékoztattak, mondván, ha elfogadom, már holnap reggel indulhatunk is. A fizetnivalóm napi hét dollár, ami egy hónapra kettőszáztíz, ez nem sok, de nem is kevés, viszont biztonságom érdekében nagyon megéri. így elfogadtam az ajánlatot, s az egyezséget kézfogással erősítettük meg. Én akkor előkészítem a szükséges dolgokat az útra, mondja Narakiwa, és otthagyott Wendoval, aki szintén közölte, hogy a gyerekekkel felhordat mindent a házikóba, ahol a szállásom lesz éjszakára. így maradtam magamra és gondolataimra, hogy mitévő is legyek, nem gond számomra, csak a fényképező masinát vettem magamhoz, és máris nekiindultam a nagyvilágnak. Nem felfedezni akartam Pápua Új-Guineát, mert azt már megtették az elődeim, de ha esetleg olyan dolgot láthatok vagy találhatok, amit ők nem vettek észre, akkor már megérte, hogy erre a földre léptem. Úgy legyen! Ezzel a jelszóval indultam felfedező utamra. Természetesen csak amíg lehetséges, ameddig a törzsi törvények engedik és személyüket nem sértem. A Narakiwa háza mögötti területen több kunyhó is magasodott, de egy közülük legalább háromszorta nagyobb volt, mint a többi. Később tudtam meg, hogy ez a férfiak háza vagy a törzs tanácsháza. Ezekről sokat olvastam, hogy milyen díszesek belül és rengeteg faragás, misztikus tárgy, festett dolog található benne. De jó volna ide bemenni, mi mindent láthatnék, amit idáig csak filmen vagy képen láthattam! Csak eszembe jutott az a mondás, hogy bátor lehet akárki, de itt óvatosnak kell lenni, mert könnyen ráfizethet az emberfia, és az most nem érné meg. Menjek csak tovább, ne szívóskodjak itt! Az erdő vonzásában voltam, így azt választottam. Nagyon szép utat jártam, közel két órát csavaroghattam, mire visszaértem a településre. Éppen jó időben, mert Wendot és Narakiwát láttam bemenni a kunyhóba. Most talán megpróbálhatom követni őket, ezért csak nem lesz probléma, legfeljebb kidobnak. Először csak szoktattam a szemem a benti félhomályhoz, mert nem láttam semmit. Narakiwa vett észre, és szólt, hogy menjek beljebb. Ez az épület a férfiak háza , a törzsi megbeszélések színhelye. Tulajdonképpen neked mint idegennek nem szabadna belépned, akár az ausztrál őslakosok szent helyeire, ahová még az asszonyok sem mehetnek. Téged azért hívtalak és nem küldtelek el, mert éppen most tárgyaltuk az én törzsem anyagi helyzetét, és ehhez most te is kellesz. Mivel a törzsi vezető is én vagyok, így magam határozom meg, hogy ki léphet be. Mivel holnap reggel indulunk, a folyón felfelé északnak Sebidiroig, egy kis városkáig, odáig velünk jönnének az asszonyokból és a fiaimból ketten, azért, hogy segítsenek beszerezni az úthoz szükséges ennivalókat, meg egyúttal a családnak is az élelmet, amit hazahoznak. Erre azért lenne szükség, mert amerre mi úgyis megyünk, sokkal jobb a beszerzési lehetőség, mint itt. Viszont ehhez szükség volna arra a pénzre, amit fizetnél erre az útra. A KANNIBÁLOK FÖLDJÉN Ol