Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

II. rész A fűzfa pelyhe... - III.fejezet

III. fejezet Amikor Villy először lépte át Diána otthonának küszöbét, szívét összeszorította a fájdalom. Addig nem fogta fel a realitását annak, hogy a régi nincs többé. Diánát mindig egy kis birodalom asszonyának ismerte, sehogy se tudta elképzelni a leszűkült környezetben. Bár tágas szobák várták itt is őket, és néhány jól ismert bútordarab, de a küszöb volt otthonuk fellebbezhetetlen határa. Azon túl más családok, más érdekkörök élete zajlott. Ha pedig az ablakhoz lépett, a szomszéd telken egy sörgyár fortyogott, ontva magából a poshadt bűzt és az emberi szitkokat. Természetes, hogy Diána menekül innen. Milyen jó, hogy minden folyamöböl, minden fűzfaliget mentsvára lehet. De hát ősz és tél is van a világon! Mit tehet azokban a hosszú hónapokban? Akkor vajon nem tömlöc-e ennek a bérkaszárnyának sivár világa? Villy már az első napokban észrevette, hogy nem az. Diána odahaza sem volt levert sohasem. Kophatatlan tettvágy, sürgölődő tevékenység buzgott belőle. Villy azt is észrevette, hogy Diána családja kitágult. Odajárt hozzájuk a fél város apraja-nagyja. Igaz, Bácska a vendégszeretet legendás földje, de Diánát úgy veszik körül a süldő lánykák, pelyhes ajkú fiúk, mintha édesanyja volna valahánynak. Megértette: nővére újra csak központ. Talán nem úgy, mint lánysága idején, amikor éles szelleme és bámult szépsége vívta ki számára a vezető helyet. Szerepe megváltozott. A fiatalság talán fiai barátságáért és leánya szép személyéért látogatja házát, de mindez csak csalétek. Mert házában mindent megtalálhatnak, ami csak segítheti az ifjú szíveket, hogy szárnyra keljenek. Szigorú, kérlelhetetlen rendet tart otthonában, semmi kilengést el nem néz, sem gyermekeinek sem a vendégeknek. És mégis, azok csakis őnáluk érzik otthonosan magukat. Olyannyira, hogy mindig csak ott töltenék el minden szabad percüket. Van is éppen elég rosszakaratú pletyka, féltékenykedés emiatt, különösen a lá84