Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

II. rész A fűzfa pelyhe... - II. fejezet

Akkor ott, a betegágy mellett álmot látott. A párnákra hanyatlott az ő feje is, a haldokló mellé. Virrasztott, és közben álmodott. Hogy lehetséges ez? Lehetséges. Ugyanúgy mint most. Most is figyel, mindent lát, tud, érez, jobban mint máskor. Mégis, álmot lát most is. Hihetetlent. Akkor a beteg lázas lihegését figyelte, s a veríték az 6 homlokáról is gyöngyözött. Aztán egyszer csak nem hallott semmit, és kezével odakapott a gyerekhez. De az ágy üres volt, keze a levegőt markolta. Görcsös, feneketlen rémület taposott rá, és nem tudott mást kérdezni, csak hogy miért aludt ki a mécses, amikor az előbb még égett. Ezt szerette volna kitalálni, de az ajkai nem mozdultak. S akkor mégis fénycsík derengett fel a szomszédos szobából. Igen, Villy biztos elvitte a mécsest és a gyereket is, mialatt ő itt elaludt. A fény erősödött, az ajtó kinyílt. Valaki belépett, de az nem Villy volt. Ölében hozta a gyermeket, aki élt és aludt. György fölriadt. Hát mégis? Álom volt? A mécses sercegve égett. A kicsike már nem lihegett. Élt és aludt. Mint az lenni szokott, a veszély múltával elmosódnak az ilyen élmények. György is csak ember. Az életben maradt kisleány elfeledtette vele az álmodottat. Most jutott eszébe újra, és érzi, az ő krízise még egyre folytatódik. Tulajdonképpen ott csak elkezdődött, azon az éjszakán. Akkor került terítékre a kérdés megfellebezhetetlenül. Az emberi lét, vagy a saját becsvágyad, aminek eszköze kezedben a művészet? Melyiket akarod? Az életet? Jó, de az élet végtelenül több, mint a művészet, és áhítatos tisztelete azt is végtelenül megdicsőítheti. De fordítva nem lehetséges. Az élet sohasem hajolhat meg a művészet előtt! Hélia csak egy élet, de ha te most elengeded, vele együtt kiszáll a markodból a többi is, mind. Kísértetfestő akarsz lenni magad is?! Most választottál, de csak kényszerűségből. Eljön az a nap, amikor minden kényszer nélkül választhatsz. Eljött. Meglepetésszerűen, de elodázhatatlanul. Itt van. Hangja nincs, mégis szól. - Itt pihenek az öledben, teljesen kiszolgáltatottan és ártalmatlanul. Akkor te függtél hatalmamtól, most én a tiédtől. Becsukhatod ezt a könyvet, vele együtt félrelökhetsz engem is. Nem is kívánok nálad maradni, csak ha a szíved közepét nyújtod ide 81