Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

II. rész A fűzfa pelyhe... - I. fejezet

olyan pici erővel, ahogy a csecsemő fickándozik anyja térdén, mint a vízben élő halacskák. Hajlékony testük úgy szeli a habokat, mintha az volna igazi hazájuk. S lehet-e elképzelni szebbet, mint azoknak az ifjaknak tekintetét, akik az első vágyak idején fölös energiáikat a hűs hullámokban hagyták? Ereiket a napfény nyilazza aranyló tisztára, homlokukat a víz felett száguldó szél csókolja szentté. S a fogékony évek tiszta lapjaira új és új képeket vetít a hatalmas táj. Sirályok fehér röptét, szakállas fűzfagyökeret a partszegélyben és bujkáló fényeket a vízen. Félig a nedves parton, félig a vízen hatalmas csónak sütkérezett. Hosszú halteste rejtette az étket, amit Diána most sorra előszedett. Piros csíkos abroszt terített a pázsitra, és rárakta mindazt a sok jót, amit erre az örömünnepre gyűjtögetett. Zsíros juhsajtok, vajas pogácsák, illatos barna cipó, s egy nagy demizson, tele a kékszínű szeder levével és gyümölcs, zsákszámra. Diána máskor is elemózsiával jött a Dunára. Tévedhetetlen anyai ösztönnel megérezte, gyermekeinek mi válik javára. Szüksége van edzésre a testnek, jó fáradtságra és bőséges ételre. Még nagyobb szüksége van tiszta kalandokra a léleknek a bimbódzó ifjúság idején. Diána áldotta sorsát, hogy mindezt két kézzel szórhatta gyermekei elé. Áldotta veszteségeit, mert a hazátlanság és szegénység taszította bele őt a világ legdúsabb gazdagságába, és lábai elé dobta az al-dunai ősvadont. E titánoknak is dús ajándékért egyedül Diána hajolt le a menekült asszonyok közül. Az övékén kívül nem is lengett több csónak az ezeréves folyón, csak a halászoké. Vízfüggöny gyöngyözött végig a hat emberi testen, ahogy kiléptek a folyóból, vidáman és büszke öntudattal, hogy tudnak uralkodni az elem felett. A hat közül csak egy volt leány. Egy cseppet se hasonlított Diánára. Több volt és kevesebb, mint minden gyermek. Független új világ. Elég önmagának. Most élte tavaszát. Izmos, mozgékony, élni tudó, mint az apja. De a szemében ott ragyogott az anyja szemének gyönyörű mélysége és tisztult magassága. Átható kékre változottan. A két ember két távoli völgye lám benne megegyezett. - Undine, Undine! - kiáltoztak a fiúk teletorokkal, és a leány 69