Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

I. rész Fut a hullám... - III. fejezet

III. fejezet Most, amikor a magányosság újra szembesíti Diánát azokkal, akiket elfeledni sohasem képes, éppolyan szívdobogva lép a kedves körbe, akik ott egy nagy egységben együtt voltak, mint amikor Villy hívására közéjük érkezett. Mintha szentelt ligetbe lépne, istenek lakóhelyére, ahol a halandók is ugyanazt a táplálékot kapják, és bárhová kerülnek azután, ez a táplálék élteti óket és ez teszi sugárzóvá tekintetüket. Diána azért utazott Gödöllőre, hogy rendet teremtsen izgága nővérei között, s hatalmas békével szívében maga is megtermékenyülve tért ismét haza. Mert látta, hogy azok az emberek ott boldogok. Még akkor is, ha az emberi sors általános keresztje őket se kíméli. Ha koplalnak, nélkülöznek, vagy éppen semmijük sincs, csak a két dolgos kezük. Megrendülve tapasztalta a csodát, hogy van egy talpalattnyi hely a földön, ahol a mindenfajta különbözőségek kontúrjait elmosta, összemosta szelíd ecsetjével egy nagyobb mozdulat. Az első, akivel emlékeiben találkozik, akivel találkozni akar: Laura. Az uszálya virágokból, madarakból és szárnyas tündéri lényekből leng utána hosszan, pedig ő maga olyan kicsike, olyan igénytelen, mint egy kis iskolásleány. Diána csodálkozik, hogy Villy leveleiből miként maradhatott ki ez az asszony, aki átsuhant egy korszakon, s világító fénynyalábot hagyott maga mögött. Most ezen a nagyon sötét éjszakán Diánának szüksége van erre a villanásra: halálosan fázna nélküle. Hozzá menekül melegedni, Laurához. Háza ott épült a kolónia egyik félreeső pontján, öreg szilvafák és virágos bokrok dzsungelében, rejtve a világ profán szemei elől. Kevesen találták meg a kulcsát, Diána megtalálta. - Aladár húga vagyok - mondta az első találkozásnál. - Itt lakom egész közel. Öt óra után mindennap szívesen látlak. Addig Sándor is, én is dolgozunk. Úgy látszik, Laura rögtön rokonszenvezett Diánával, mert egyébként zárkózott életet éltek. Házuk mint valami klastrom, 34