Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

I. rész Fut a hullám... - I. fejezet

egy felfelé ívelő karriert. S hogy ennyi kincs között Diána markából mégis hiányzott az arany igazi csengése? Naiv leány létére honnan is tudta volna, hogy az emberek között olyan sokféle lehetséges. Van olyan is, mint a kakukkmadár. Hozza csőrében a jövőt, csak éppen más költse ki, mert az ő élete csupa könnyed szálldosás. Diána ma éjjel, a hajóköteleken ülve s régi életének színhelyétől távolodva, mérlegre tette a két férfit, akihez valaha köze volt. Szinte örült, amikor végre tülkölt a hajó és kiszállhattak. Az önvád helyett a jelen félelmei lepték meg újra, és elűzték a műit fantomjait. Most itt áll a parton, s úgy hiszi, a hajó magával vitte a múltat. S vigye is! A jelen teljes embert igényel. Talán sikerült a hajón hagynia kísérteteit. Az utolsó zöld sugár éppen most merült bele a távolságba. Gyermekei néhány lépésre innen alszanak, a csillagtalan ég alatt. A felettük sűrűsödő homály bármelyik percben esőcseppekbe formálódhat, de ezt se bánja. Hadd mossa le róluk a hajóút piszkát, hadd verje tisztára homlokukat, hadd vágja el a zivatar teljesen a tegnapot, a mától! De az ég nem küldött enyhülést Diána szívére, nem ontotta helyette könnyeit. Még nem volt kész a számadással. Gyermekei arcát fürkészte a sötétben. Néha föl-föl nyüszített valamelyik, hisz nem jutott jobb fekhely nekik a küszöbre lökött kutyánál; de a serdülőkor rugalmassága s a fáradtság erősebb a kényelmetlenségnél. A nyári éjszaka hatalmas lélegzete kibővítette az övékét, s megtoldotta saját fenséges nyugalmával. Ez a harmattól nedves négy drága fej volt a négy megrendíthetetlen oszlop, amelyen a jelen pillanatban Diána élete nyugodott. Valamit tisztáznia kellett. Ha elmúlik ez az éjszaka, sohase jő vissza többé az alkalom. Akkor marad egy zavaros pont, és azon kisiklik a jövő minden őszinte törekvése. Vágyott a biztonságra, és ha már minden ellene szól körülötte, legalább egy helyen érezzen rendet és határozottságot: önmagában. Most, hogy a sötétség mindent betakar itt ezen az idegen tájon, egy éjszaka hosszat sehova sem tartozik. Senki se tartja számon, 16