Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

III. rész Kétéltűek - I. fejezet

Az angyalok nyelvén, hogy csak az értse meg, akit az Isten vezet, mert a titkok, amelyeket a Biblia rejt, csak nekik válik javukra. - És te érted ezt a nyelvet? - Néha igen. Leginkább akkor, ha valami gondom, bajom van. Olyankor leülök valami csendes helyre, és imádkozom. Azután fölnyitom a Bibliát, csak úgy találomra, és elolvasom azt a szöveget, ahol kinyílt. Aztán várok, és akkor megtalálom benne a választ. Sokszor segített már rajtam. Azok az emberek, akik a Bibliában szerepelnek, az Isten választott népéhez tartoznak. Akkor régen a zsidó nép volt az, és éppen azért, mert ők hittek az élő Istenben, az egyetlenben. Most pedig azok, akik éppen úgy, mint akkor a zsidók, arra törekszenek, hogy ennek az élő Istennek a kedvében járjanak. Ugyanaz az út most mindenki számára nyitva áll. És ugyanazon az úton ugyanazok az állomások vannak, ugyanazok az ellenségek, ugyanazok a megoldások és ugyanaz a segítő: maga az élő Isten. Diána mohó lett: - Beszélj csak, beszélj! Én mindennap olvasom a Bibliát, de csak most kezdem sejteni, hogyan kellene olvasni. Óh milyen jó az Isten, hogy ilyen estéket ad, mint ez a mai. És mit fest most apád? - Mózest! Ha látnád az égő csipkebokrot! Ez Apám legszebb önarcképe. Ő mondta: „Látod, az ember élete, aki Istenben él, csupa tiszta lángolás. Ebben a tűzben nem pusztul el a lélek, hanem virágzik. Mindig új, mindig friss virágokat. Láttál már vadrózsabokrot harmatos, júniusi hajnalon? Telis-tele virradatkor kinyílt üde virágaival. Az a lélek ilyen, akiben, mint hatalmas tűz lakik az Isten." És ezt már neked mondom anya, hogy amint a csipkebokron az új rózsák nyílnak, úgy születnek sorban apám képei. - És még mit festett, beszélj! - Sokat. Alig férnek el a szobájában. Apának is igazi műterem kellene. Most csak egy kétszobás lakásunk van, Apáé az egyik szoba. Különbejáratú, és ott fogadja a vendégeit is. Tudod, mióta Apa az Istennel jár, azóta sokan jönnek hozzánk. Ez azóta van, amikor én olyan nagy beteg voltam. Olyan furcsa emberek, hogy 110