Polónyi Péter: Emlékezések a gödöllői művésztelepre (Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1982)

REMSEY JENŐ

pl. tanítónő volt, nem kapott elég kellemes állást, ti. tanyára kapott állást, egy nagybirtokosnak az ispánja keresett tanítót a gyerekei mellé, és így ott egyedül kellett neki lenni, a családból kiszakítva, egy idegen környezetben, ugye nem szerette ő ezt, ő úgy képzelte, hogy Zomborban majd kap egy tanítói állást, de azt nem kapott. Akkor ő boldogan jött ide, és itt ő megtanulta a szőnyegszövésnek minden formáját tökéletesen. A Frey Rózsi pedig vezette a műhelyt, ő maga nem tudott szőni. Később aztán megtanult, de voltaképpen az ő adminisztratív képességeit gyümölcsöztette Kriesch. Főképpen iparoslányok voltak, de parasztlányok és úrilányok is dolgoztak itt. Ügy 12—13 éves lehetett a legfiatalabb, de mindenféle korból jöttek — le is vannak fényképezve valahol. A legcsodálatosabban megható légkör volt, tudniillik Kriesch és Nagy Sándor a tolsztoji eszmék hatása alatt álltak. Ez a példa hatalmas volt. Tolsztoj annyira hatott a Krieschékre is, hogy ők ettől áthatva, ezeket a szövőlányokat szinte mint a lányaikat, úgy kezelték. Ez a családias viszony olyan volt, hogy bármilyen bajuk volt ezeknek a kislányoknak, meg a nagyobb lányoknak, mind szaladtak a Kriesch műhelyébe, amely mindig nyitva volt a számukra, az én számomra is, mert a Kriesch egy nagy emberi lélek volt és a Nagy Sándor is. Olyanféle magyar Tolsztojoknak mondhatnám őket. — Milyen volt a műhelyen kívüli társasági, szellemi élet? — Kulturális programot is csináltak, zeneestéket, ahol zeneakadémiai növendékek is szerepeltek. Az egyik a Kolozsvári Nemzeti Színháznak a karmestere lett, Nóvák László. Ott persze mi mindig ott voltunk. A fiatalok is, ezek az iparművészeti iskolabeli növendékek is eljöttek ezekre a zeneestékre. A fölolvasásokra nem, mert ugye a villamosutazás Budapestről nem volt egyszerű. Mi, akik itt voltunk, mi rendszeresen elmentünk ezekre. Ilyen felolvasások rendszeresen voltak Krieschék ebédlőjében. Pl. Maeterlinck Kék madara, Strindberg-művek, Tolsztoj-művek, elsősorban a népies elbeszélései. A magyar írók közül közvetlen barátságban voltak Ady Endrével is, sőt a Kriesch és a Nagy Sándor összeköttetésben állt Szabó Ervinnel, Madzsar Józseffel, ezekkel a szocialista reformerekkel, akiket ma folyton ismertetnek. Pl. a fogorvosunk volt a Madzsar József. De kijárt ide az öreg Zempléni Árpád is. Móricz Zsigmondot is olvastunk fel. Ady-verseket is. Voltak, akik szépen szavaltak. — A szövőműhely dolgozói részére szerveztek-e valami irodalmi vagy művészeti estet vagy kulturális programot, kirándulást, összejöveteleket? — A szövőlányokat inkább csak kirándulásokra vitték, Gödöllő környékére, hiszen nem is fértek volna el Krieschék lakásában, ezeken a művészeti összejöveteleken, meg ehhez nem is volt meg a kellő műveltségük. Énekelgettek a munkahelyen, de ez a munka nem olyan, hogy közben huzamosabban énekelni lehessen, mint a katonáknak, amikor masíroznak, ez nagyon minuciózus munka, a csomólerakás, mert a formákat mindig, minden formát külön számolni kell és odébb mondja a szomszéd lány, mert nagyobb szövőszéken ketten-hárman is ültek, nagy szőnyegeket is csináltak, termeket betöltő szőnyegeket. — Befejezésül még beszéljen arról, hogy saját sorsa itt a művésztelepen hogy alakult? — Én közben megházasodtam 1912-ben, elvettem a Frey Vilmát, aki gobelinszövőnő volt a Belmontéék műhelyében. Belmontéékről még nem is beszéltem. A Belmonte az Nagy Sándor barátja volt, Párizsban. A Julian Akadémiába együtt jártak mind a hárman, összebarátkoztak. Kriesch elmondta az ő tervét, hogy Gödöllőn egy ilyen művésztelepet, egy szecessziós művésztelepet akar csinálni, és rábeszélték, hogy jöjjön el Magyarországra. Belmonte az egy zsidó ember volt, svéd zsidó ember, ilyen bibliás ember volt, egy nagyon finom ember és annak volt egy felesége, aki módos leány volt, és annak a papája vagy a nagybátyja Frankfurtban nagy vagyonú ember volt. Mind a kettőjüknek kölcsönadott pénzt, hogy építsék meg azt a két villát — amit lehet, hogy megfizettek, lehet, hogy nem —, úgy adta, mintha ajándékba adta volna. Két villát építettek. A Belmontéét rábeszélték és a Belmonte magával hozta a Tudor Hartot is, és az is megbízásokat adott. Hát a Belmonte kitanulta a párizsi gobelinmanufaktúrában a gobelinszövés legmagasabb technikáját. Kapott rendeléseket ettől az angol Harttól, aki jó barátságban volt velük Testvéri barátságban voltak. Aztán eljött biciklin Magyarországra, aztán elmentek Erdélybe is biciklin. Sok év telt el közben. Elég az hozzá, hogy akkor én megházasodtam. Nem sokkal később kitört a háború. Engem is behívtak. Szegény öcsémet is berántották katonának. El is pusztult bele, nem ott kint, hanem amikor hazajött. Hogy a háború után én talpra tudtam állni, azt annak a Maróti Gézának köszönhetem, aki világhírű építész volt, és aki a mexikói Nemzeti Színházat építette. Ehhez Kriesch csinálta a mozaiktervet, a szín33