Polónyi Péter: Emlékezések a gödöllői művésztelepre (Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1982)
KRIESCH MARGIT: A GÖDÖLLÖI MŰVÉSZTELEP
KRIESCH MARGIT: A GÖDÖLLÖI MŰVÉSZTELEP A „kolónia", ahogy akkor hívtuk. Kevesen vagyunk már, akik benne éltünk és rá emlékezünk. Egész különös lelke volt: béke, összetartás, szeretet, boldogság. Szeretném azokkal is csekély erőmtől telhetőleg ismertetni, akik nem éltek benne s így emlékeik sem fűződhetnek hozzá. Gödöllő 1901-ben falusi jellegű község volt. Környéke szép, megnyugtató. Hatalmas erdők környezték és rétek, szántóföldek, amelyeken ökrökkel és lovakkal szántottak. Nagy csend és béke. Mindössze 30 km-re Budapesttől, úgy hogy nem volt megközelíthetetlen. Apám, Körösfői Kriesch Aladár dolgozni akart, elmélyedve belemerülni a munkájába, és pihenőóráiban felüdülni a kertjében és a környék festői helyein. Gyermekkorából ismerte Gödöllőt (több ízben nyaraltak itt) s így jutott eszébe, hogy itt telepedjék le, itt alapítsa otthonát, itt építse fel műtermét. Ketten voltunk akkor gyermekek az öcsémmel, többi testvérem már Gödöllőn született. Nem akart ő elzárkózni az emberek elől; barátai, művésztársai gyakran felkeresték. Többen, akiknek megtetszett az itteni élet, az ő elgondolása szerint családostul letelepedtek Gödöllőn. Nagyon jól el tudott beszélgetni a helybeli egyszerű emberekkel, gyerekekkel. Művészete és élete egybefonódott. Az angol Ruskin és W. Morris nagy hatással voltak rá. Magáévá tette Ruskin elvét: minden embernek joga és valamilyen formában szüksége van a művészetre, mint a levegőre és mindennapi kenyérre. Legyen a művészet mindenkié. Minden emberi kor és társadalom oly arányban boldog vagy boldogtalan, amennyiben minden tagját a művészetben részesíti, vagy abból kizárja. Morris elve: művészet mindenütt és mindenkinek! Mondása még: a művészet a munka előállítása közben érzett gyönyörnek a kifejezése. (Ezt nagyobb leánykoromban többször apóm arcán is láttam, egyszer meg is mondtam neki.) Apám Ruskinról, Morrisról és a preraffaelitákról előadássorozatot is tartott, s ez 1909-ben könyv alakban is megjelent. Tanítványainak, követőinek is azt mondta, hogy örömet kell találni a munkában, ha néha kínlódás és gyötrődés is van benne. Már évekkel később egyszer körkérdést tettek fel több művésznek, hogy hogyan viszonyul az élet művészetéhez. Apám válasza kb. így szólt: a Gödöllőn most megindult villamosnak elöl zöld üvege van, télen-nyáron zöldnek látjuk a természetet, a világot; ezt teszi a művészet is az élettel. Nagyon szerette munkáját. Ha belejött, vasárnap se tudta abbahagyni, legfeljebb délután, mert akkor muzsikált. Skicckönyve állandóan a zsebében volt, s ha várni kellett pl. a vonatra, úgy mindjárt talált valami lerajzolnivalót. (Mindezek mellett a lelkes művész, a komoly filozófus, a legkedvesebb tréfacsinóló is tudott lenni.) Térjünk át azonban a gödöllői kolóniára. Másik mestere, Nagy Sándor, apám sógora volt. Felesége szintén festőművész, Kriesch Laura, apám húga volt. ök 1907 őszén költöztek ki kislányukkal a szecessziós stílusú, műtermes házukba, melyet Medgyaszay István építész tervezett. Nagy Sándor sokoldalú művész volt: festő, grafikus, mozaik- és üvegképtervező. Még előzőleg jött Gödöllőre, a svéd festő, Belmonte Leo francia családjával, aki a Párizsban megtanult gobelintechnikát vitte itt tökélyre, apám és Nagy Sándor terveire. (Közbevetve itt megjegyzem, hogy Nagy Sándorné mesekönyv-illusztrációkkal és gyermekeket ábrázoló akvarellekkel tűnt ki.) Még egy idős családos festőművész élt a kolónia körében, aki egészen különleges egyéniség volt, kár, hogy nincs rá idő és hely, hogy részletezzem: Juhász Árpád. A szerénység megtestesítője, pedig egészen kiváló matematikus volt. A görögöt és a latint professzori nívón ismerte. Modern nyelvekkel ő sem kérkedett, de azt véletlenül megtudtam, hogy portugálul is tudott. Zsinóros magyar ruhában és csizmában járt. Finom ceruzarajzai és akvarelljei elsősorban tájakról és népviseletekről (Mezőkövesd, Kalotaszeg) készültek. A kiforrott festők közül itt élt még Zichy István, Freeskay Endre, egy rövid ideig Erdei Viktor (Karinthy Frigyes sógora), Undi Mariska és Undi Karla s még előbb egy ideig Moiret Ödön, a szobrász. Apám, akinek sokoldalú érdeklődése a textilművészet felé is irányult, megalapította a gödöllői szövőiskolát, mely később az ő vezetésével az Iparművészeti Iskola tanműhelye lett. Kibérelt egy házunkkal szembeni üzlethelyiséget, átalakította és szakértő vezetése mellett gödöllői asszonyok és lányok tanulták a szövés különböző technikáit, majd aztán dolgoztak. A terveket elsősorban apám és Nagy Sándorék készítették, majd később a Gödöllőre került fiatalabb művészek is. Közben ugyanis felfigyeltek a településre és 8
