Polónyi Péter: Emlékezések a gödöllői művésztelepre (Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1982)

BARCSAY JENŐ

freskó Közép-Európa legszebb monumentális alkotása. Ezt én is mondom, hogy Közép-Európában ilyen nincs. Itt, Magyarországon, észre sem vették, egyedül Lyka Károly írt róla abban az időben, az Űj Idők egyik számában. — Ügy hallottam, sajnos rossz állapotban van, a jelenlegi pap nem törődik vele, nem tudja, milyen kincsnek a birtokosa. — Közép-Európában ennél szebb, monumentális képfreskó nincs. — Miben látja a mester a magyar szecessziónak, az általuk képviselt szecessziónak a jelentőségét, és más oldalról, esetleg a korlátait? — Ha én a külföldi, a német vagy osztrák szecesszióra gondolok, és mondjuk, eszembe jut Stuck, irtózom. Annyira ízléstelennek tartom Stuck dolgait — pedig neki világneve van —, nem találok bennük semmi olyat, amit emberinek nevezhetnék vagy érezhetnék. Viszont ha az osztrák Egon Schielére gondolok, az ö művészete már nemes művészet, ami valószínűleg hatott a magyar mesterekre. Mégis azt mondom, hogy én a magyar szecessziót, ami tulajdonképpen Gödöllőn alakult ki igazán, magasabb rendűnek tartom, mint ezeknek a mestereknek a műveit. Ügy Körösfői, mint Nagy Sándor művészetét közelebb állónak érzem magamhoz, mert emberibbnek tartom ezt a magyar szecessziót, ami Gödöllőn alakult ki, aminek felidézésekor Körösfőire és Nagy Sándorra kell gondolnunk, és nem pl. Vaszaryra, Gulácsyra és nem Ripplre vagy a még említhető sok magyar mesterre, akiknek a művsézetében találhatók olyan periódusok, olyan hangok, amelyek a szecesszionizmusra jellemzők. Ha azt mondom, hogy magyar szecesszionizmus, akkor Körösfőinek és Nagy Sándornak a képei vonulnak el előttem. — Az ő sajátos többletüket, vagy ezt a különbséget miben látja? — Abban is, hogy az ő művészetük, dacára, hogy ízig-vérig — mondjuk ha egy névvel akarom megjelölni — szecesszionizmus, mégis az ő művészetük, magyar művészet is, a gödöllői szecesszionizmus találkozás a grand art-ral a nagy művészettel. S ha ezt mondom, hogy grand art, nagy művészet, akkor Giottótól napjainkig egy vonal alakul ki előttem, amelybe beletartozik mondjuk Giotto mellett, Leonardo mellett és a sok-sok többi mellett a gödöllőieknek a művészete is, mert sokkal szorosabb az ő kapcsolatuk az egyetemes művészettel, mint a többi, Európában élt és keletkezett szecesszionális mozgalmaknak. — Ez az őket elkötelező rokonságnak az egyik szála. Ők azonban vallották azt is, hogy művészi tevékenységük a népművészetnek is a felfedezése, Erdélyé, Körösfőé ... — Ezért is nevezhetjük igazán magyarnak az ő művészetüket, amely különbözik az ún. európai művészettől, amivel szoros a kapcsolata, természetesen mégis jobban különbözik tőle, mint a magyar festészet más irányzataihoz tartozók művészete, éppen azért, mert a népművészet elemeiből is táplálkozik. Körösfői Kriesch pl. eljárt Körösfőre, s tanulmányozta az ott élő népnek a művészetét, s annyira szerette, annyira magához közel érezte, hogy még a nevét is fölvette annak a helységnek. — Mint éppen erdélyi ember, hogy érzi, hogy ennek az erdélyi népművészetnek a kutatása, felfedezése csak stiláris hozományt jelentett-e, vagy valami lényegi azonosulást; a népművészet lelkével, szellemével? Vagy inkább csak motívumok felhasználására szorítkozott? — Én azt érzem, hogy egy kicsit hasonlít Bartóknak a munkásságához, mert Körösfői Kalotaszegről nemcsak motívumokat vett át, hanem valami más is belecsúszott, belekerült abba a művészetbe, amelyet kialakított. Ha csak a motívumokat vette volna át, akkor csak külsőségekben találtunk volna azonosságot, mondjuk az erdélyi népművészet emlékeivel. Ez azonban nem felületi azonosulás, ebben van egy, az egészet átható, sajátos magyar hang is, éppen úgy, mint Bartók zenéjében, amiben érzi az ember a magyar népdalnak a lelkét is. — Már akkoriban is felismerte ennek a művészetnek a jelentőségét? Vagy csak bizonyos távlatból látja ilyennek, s az idő érlelte meg azt a felismerést, ezt az értékelést? A kortársra is ilyen primer módon hatottak ezek a művek és Nagy Sándor tevékenysége? — Én ha azt mondom, hogy Körösfői és Nagy Sándor, akkor érzem a magyar nemzetnek egy piciny részét, és ez nagy dolog. — Annak ellenére, hogy Körösfői német származású volt? — Az nem számít, mert hisz akkor a franciák is elvesztik a XX. századi festészetüket, mert az egyik nagy zsenijük spanyol volt, és mit tudom én, hogy a többi is milyen származású volt. Honnan tudom én Braque-nak vagy Matisse-nak a származását, vagy a többiekét, de akármilyen is legyen, a művészetük az francia. Hiába mondják nekem, hogy Picasso spanyol, nekem az ő művészete francia. — Véleménye szerint Nagy Sándor a környezetében, a főiskolán és más művész3