Polónyi Péter: Emlékezések a gödöllői művésztelepre (Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1982)
REMSEY JENŐ
földrészétől elszakított szigetecske. Azt nem mondhatnám, hogy elefántcsonttorony, mert ők nem voltak önösen elzárkózó emberek, nem voltak olyanok, akik csak a maguk életét akarták élni, és a hétköznapi életükben továbbfolytatták addigi tevékenységüket, ami az emberekkel való közvetlen kapcsolattartásban nyilvánult meg, csak éppen nem intézményes formájú, hanem a legegyszerűbb személyes kapcsolatokban. És ezen kívül Nagy Sándor tevékenyen részt vett a kulturális életben. Filozófiai és művészeti előadásokat tartott, majd később a képzőművészeti főiskola tanára lett. — A kolóniának milyen volt az élete, milyenek voltak a belső emberi kapcsolatok? — Egészséges életmódot folytattak. Ez kezdődött azzal, hogy reggel nagyon korán keltek, különösen nyáron, és akkor a szabadban tornagyakorlatokat végeztek. Télen pedig közösen sportoltak. — Az életmódhoz tartozik még, hogy a bútoraikat is maguk tervezték, ezek a régi barokk bútorokkal szemben nagyon leegyszerűsitett, sokszor csak pácolt puhafából készített, sima bútorok voltak, szecessziós vonalvezetéssel. — Van, aki beszélt nekem a nudizmusról is. — Azt se úgy kell érteni, ahogy azt most a déli államokban űzik, hanem ez is az egész kolónia természetes, egészséges, puritán életszemléletéből következett; ők azonban az erkölcsi normákat nagyon szigorúan vették és nem engedtek meg semmi szabadságot. Az ő nudizmusuk abból állt, hogy amikor Kalotaszeg környékére jártak gyűjteni népi kézimunkákat és népi motívumokat, annál a családnál, amelynél a nyarat töltötték, ott Erdélyben, a folyópart teljesen elhagyatott részein napfürdőztek, ruha nélkül fürödtek, de szigorúan külön a nők és külön a férfiak. Ennek nem volt pikáns mellékíze, és így megbotránkoztató hatása sem. — Itt, a faluban csodabogaraknak nézték, vagy tisztelet vette körül őket? Méltányolta-e Gödöllő lakossága ezeknek az embereknek a rendkívüliségét, vagy csak az érdekességet vette észre bennük? — A földmíves paraszti életszemlélet annyira távol állt a művészi szemlélettől, vagy pláne a század eleji reformtörekvésektől, hogy semmi esetre sem érthették, hogy ez miért van, és feltétlenül csodabogaraknak tekintették őket. De ugyanakkor azért az egész kolóniának az etikai magatartása tiszteletet is parancsolt. Volt kapcsolat azért így is a lakossággal, már csak azért is, mert egyedül Nagy Sándornak és Kriesch Ala r dárnak volt külön családi háza, a kolónia többi tagjai albérleti szobákban helyezkedtek el. Itt az Erdő utca, ami most Körösfői utca és a Kert utca, ami most Imre utca, meg a környező utcák, talán nem is volt ezekben olyan ház, ahol ne lett volna ilyen albérletben lakó művész. Kriesch Aladár, a kolónia vezetője pedig nagyon vigyázott, hogy a béreket rendesen fizessék. S ezért megbecsülésben volt részük, rendes, komoly embereknek tartották őket. Nem mondom azt, hogy itt nem voltak kilengések, nem voltak emberi gyöngeségből eredő nézeteltérések, összeveszések meg szerelmi féltékenykedések. De botrányok nem voltak. — A közös mulatságokat pedig úgy oldották meg, hogy nem tudom, évenként vagy több évenként, esetleg évente jelmezesteket rendeztek. Pontosan a helyszínt nem tudom. Volt itt egy család, ha jól emlékszem, Raáb Ervinék, akiknek nagy házuk volt az alvégen, és azt hiszem, ott rendezték a jelmezesteket. A jelmezeket mindig ők csinálták, pl. amikor egyszer az egyik hölgytagnak nem volt semmiféle ruhalehetősége, akkor a Kriesch Aladárnétól kapott abroszt redőzte magára, klasszikus redőkben, és a lábát bemeszelte, harisnya helyett. — A bábelőadásaikra nem emlékszik? — Ilyen az én életemben már nem volt. Akkor már Körösfői nem élt, Nagy Sándorék pedig nem tartottak bábelőadásokat, mi pedig csak a második világháború után csináltunk bábszínházat. REMSEY JENŐ (Festőművész, író, a művésztelep 1909 óta haláláig Gödöllőn élt tagja. Született 1885-ben Nagykőrösön, meghalt 1980. július 26-án.) — Amikor Akseli Gallen-Kallela, a finneknek ez a nagy művésze, mint a nemzet vendége itt járt az országban — ez 1909-ben volt —, közbenjárt a kultuszminisztériumnál, hogy nekem művészeti ösztöndíjat adjanak, és küldjenek Párizsba, mert ott van a mostani modern művészeteknek a leghatalmasabb akadémiája, illetve a fejlődési lehetőség ott korlátlan minden irányban. Én nagyon kezdő festő voltam, és 12
