A gödöllői művésztelep 1901-1920 (Városi Helytörténeti Gyűjtemény, 1981)

Gellér Katalin: A gödöllői műhely

Juhász Árpád is ekkor telepedett le itt. 1907 a szerveződés időszakának lezárulását, a közös munka tényleges megindulását jelzi. Ekkor válik a szövőiskola, Koronghi Lippich Elek közbenjárására, az Országos Iparművészeti Iskola tanműhelyévé, s ezzel bár csekély, mégis működésének fenntartásához elegendő anyagi támogatáshoz jut. Ekkor költözik ide Moiret Ödön, Raáb Ervin feleségével és Freeskay Endre. A Rómából hazatérő Sidló Ferenc 1908 telén lesz a telep lakója. Felesége, Undi Carla valószínűleg még az előző évben, a szövőiskola tanműhellyé válásakor került ide. Számos fiatalt is vonz a létrejött iskola: Charles de Fontanay, Vas Béla, Mihály Rezső, 1909 szeptemberében pedig Remsey Jenő jönnek Gödöllőre tanulni. A későbbi ösztöndíjasok közül Hende Vince, Örkényi István, Szendrői Dezső említhető. Többen házat vesznek, vagy bérelnek, mások csak gyakori látogatók. Belmonte növendéke Boér Lenke, valamint Frey Vilma és Rózsa, Bedéné a legtehetségesebb szövőnők is dolgoznak már. Az újabb nemzedéket Remsey Zoltán, Dettár György és Stellek Dénes képviselte. A szecessziós „összművészet" szellemében minden műfaj otthonra talált Gödöllőn. A grafika, szobrászat, bőr- és asztalosmunkák, hímzések kezdettől jelentős szerephez jutottak a faliszőnyegtervezés mellett. A különböző stílustörekvések felől induló alkotókat egy általánosnak nevezhető dekoratív és stilizáló formanyelv és a népművészeti inspirációt különböző utakon, az egyén művészetébe építő szándék kötötte össze. A Gödöllőn tömörült művészek munkáit az impresszionisztikus látványrögzítés körébe tartozó festmények mellett két uralkodó irányjellemezte; az elvont, misztikus-szimbólikus tartalmak megfogalmazása és a népművészeti gyűjtésen alapuló tervezés. A telep életének, mindennapjainak kialakítója Kriesch Aladár volt. Kriesch Ruskin nyomán kialakított művészeti nézetei, humanista eszményei és Nagy Sándor tolsztojanizmusa fogta szellemi egységbe az ideköltözők és az állandó látogatók baráti társaságát. A gödöllőiek is, ahogy a századforduló táján minden „összművészeti műre" törekvő társulás, a William Morris elméleti és gyakorlati munkásságából kinövő Arts and Crafts mozgalmat tekintette példaképének. Ismerhették a legjelentősebb kortárs iparművészeti társulások, így a Wiener Werkstätte (1903), a Deutser Werkbund (1907) tevékenységét is. A gödöllőiek előtt az észak- és kelet-európai szecesszió más mozgalmaihoz hasonlóan, a stílusteremtő vágy a nemzeti stílus megteremtésének igényével fonódott össze, s a népművészet motívumkincsének széles körű felhasználását is magával hozta. Nem véletlen tehát, hogy a legtöbb rokon vonást a kortárs, háziipari jellegű, a népművészeti hagyományt magukba olvasztó norvég, svéd és finn egyesületekkel mutatnak. Az 1900-as párizsi világkiállításon jelentős sikert arattak hasonló szövőegyesületek, így a svédországi Mórában vagy a Christianiában Frida Hansen vezetésével működő szövőiskola. Finnországban többek közt Turkuban és Helsinkiben, Oroszországban Moszkvában, Romániában Kampulungban voltak a népi szövés tradícióját őrző műhelyek. De említhetjük az oroszországi Abramocevoban és Talaskinoban vagy a Lengyelországban folyó sokágú iparművészeti tervezésű ahol Gödöllőhöz hasonlóan az angol példa nyomán indultak, de a népművészet és a nemzeti tradíció beépítésével alakították ki dekoratív, a szecesszió nemzetközi áramába csatlakozó irányukat. A magyaros stílus keresésének formáját magára öltő szintetikus művészeteszmény a gödöllőieknél az élet és a művészet ruskini és morrisi egységének hirdetésével társult. Ruskin kapitalizmus elleni problémái (Into This Last...) időszerűnek bizonyultak a századelő gyors ütemben iparosodó