Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)
II A HELYI KISIPAR - H/7 „INTERPERSZONÁLIS BESZÉLGETÉSEK"
65 kell szüntetni - szólt a verdikt - „a zsidók térfoglalását a gazdaságban". Azaz, el kell választani a „nagytőkét" (zsidó) tulajdonosaitól. Ez a szemlélet és törekvés volt a „zsidókérdésben" érdekeltek legfőbb vezérmotívuma. A fejlődéstörténeti értelemben véve „későn érkezett" kis- és középpolgárság egyes ambiciózus, hivatalnoki, katonatiszti körökből kiegészült csoportjai, alapvetően a nemzeti polgárosodás zavaraiból „kicentrifugálódott" „zsidókérdést" találták a legalkalmasabb eszköznek arra, hogy utólag, akár erőszakkal is, a maguk javára „korrigálják" a kialakult vagyoni, jövedelmi és munkamegosztási viszonyokat. A programjuk megvalósításához kedvező nemzetközi feltételektől és hazai (hatalmi) viszonyoktól bátorítva deklarálták, követelték, hogy a nagytőkét - úgymond - „a nemzet szolgálatába kell állítani". Az a feladata, hogy munkahelyeket teremtsen. Sőt, elvárható - szólt a kisiparosokra hangolt ötlet -, hogy a nagyipar vállalja fel a kisipar modernizálásának a terheit. Szimpátiára számíthatott az a „kiállás" is, amely olyan hitelintézet létesítését sürgette, és ígérte, „amely kizárólag a keresztény magyar iparosság megsegítését és megerősítését lenne hivatva szolgálni". Élénkebb fantáziára vallott a Független Magyar Ifjúság elnevezésű szervezet Gödöllőn megjelent elnökének, bizonyos Hegedűs Lászlónak a felvetése. 4 0 Hegedűs az a priori elkobzandó, „részvényekben fekvő zsidó nagytőke" (egy részével) kárpótolná a születési arisztokráciát a földjeinek agrárreform céljára történő átengedéséért. Miáltal - tekintett a jövőbe az előadó - létrejönne a „nemzeti tőke", s enyhülne a falusi szegénység is. A gyakorlatban azután mindennek az ellenkezője történt. Elszánt rivalizálás indult a „zsidóvagyonból" való részesedésért. A javakat, a „szerzés" e fajtájának a megtervezői, „az érdemesek között" tervezték elosztani - „érdemek szerint". (Erősítendő a belpolitikai stabilitást, Berlin Budapest iránti bizalmát, s bővítendő a háború finanszírozásának a forrásait.) A zsidó vagyonból való részesedésért folyó versenyben előnyük volt a szépen dekorált katonatiszteknek, s akiknek befolyásos pártfogójuk volt. Kis egzisztenciák csak szerény eséllyel indultak ebben a civilizációs katasztrófát rejtő „kalandban". Annak minden mozzanatát át- meg átszőtte az állam, a társadalom morális bomlását mélyítő korrupció és gátlástalanság, 4 1 miként erre gróf Bethlen István tanulmánynak beillő levélben hívta fel a kormányzó figyelmét. (A folyamat elindítói, Gödöllőn a Deutsch-féle ecetgyár rt. „gleischaltolásával" előgyakorlatot szerzett résztvevői (1941), azt hirdették, hogy „lehetséges a zsidó vagyon, a „zsidókérdés" alapos és radikális, szép, csendes megoldása a köz sérelme nélkül" (1941. 09.14.) (S éppen a köz sérelme nevében követelt „igazságot" magának az a fentebb emlegetett háborús veterán, akinek zsidó üzlethelyiséget kérő beadványát elutasította a hatóság.) 4 2 A tragikus idők erkölcsileg is nagy próbatételt jelentettek a kisiparosságnak, s persze a GV It-nek. Nyilvánvaló volt, hogy munkáját (a GV It) - erős politikai nyomásnak kitéve - partnerszervezeteihez és a kamarákhoz hasonlóan, csak mint az egymást váltó háborús kormányokhoz lojális érdekképviselet végezheti.
