Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)

II A HELYI KISIPAR - II/5 ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS-ÉRDEKÜTKÖZÉSEK - II/6 SZAKMAI TÁJÉKOZÓDÁS, KÖZÉLETI TÁJÉKOZTATÁS

62 II/5. ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS - ÉRDEKÜTKÖZÉSEK A GV It. elszántan lépett fel a piaci viszonyok megzavarói ellen. Ütközéseket is vállalt az általa képviselt érdekek érvényesítéséért. Sikeresen „küzdött" meg a „Phöbus" villamosipari konzorciummal, amelyet a cégjegyzékben „Rt. Villamos és Közlekedési Vállalatok Számára Phöbus Villamos Művek „Újpest" néven vezettek be. A társaság 1938-ban 80 ezer pengővel tartozott Gödöllőnek; bérleti jogot (koncessziót) szerzett a község villanyvilágítására; a községi képviselő-testülettel kötött szerződésben rögzítette: engedélye van villamos berendezések javítására is. Az It. - arra hivatkozva, hogy „helyben is van elég szakember" - tiltakozott a „Phöbus" piacszerző (piackiterjesztő) törekvése miatt, elérte, hogy a céget kitessékelték a szolgáltatók sorából.

31 1937 őszén addig szokatlan és elhúzódó vita alakult ki „hogyan fest Gödöllőn az iparpártolás?" témában. A tét az a 3000 Pengő volt, amit a helyi elöljáróság évente irodanyomtatványokra költött. Gödöllőn állították, hogy az összeg 80-84%-a nagybudapesti nyomdákra jutott, amiből a helyi érdekeltek arra következtettek, hogy „az elöljáróság nem támogatja a gödöllői ipart". Az It. vég nélkül hadakozott a „jogtalan iparűzés", az iparigazolvány nélküli dolgozók (kontárok) ellen. (1943. januárjában pl. a nevezetes „Nagy Krumpli" vendéglő dolgában járt el.)

3

2 Előfordult, hogy a GV It. tagjait nem azok versenyképességének az erősítésével igyekezett helyzetbe hozni, hanem részben az ádáz kenyérharc „logikájának", részben a külső nyomásnak, így a mániákus antiszemita hangulatkeltésnek engedve - maga is - használt piacidegen eszközöket, illetve módszereket.

3

3 II/6. SZAKMAI TÁJÉKOZÓDÁS, KÖZÉLETI „TÁJÉKOZTATÁS". A GÖDÖLLŐ ÉS VIDÉKE IPARTESTÜLET A MŰKÖDÉSI KULTÚRA FEJLESZTÉSÉÉRT A gödöllői iparosok tudták, anyagi erőforrásaik szűkösek, gyérek, kondícióik gyengék. Naponta tapasztalhatták, hogy munkaeszközeik, berendezéseik, technikájuk elavult, elmaradott, a szükséges forrásokkal, egyebek között a fizetőképes civilkereslet gyöngesége folytán, nem rendelkezhettek. Miközben ezeket a szimptómákat, általában a „hiányokat", reálisan értékelték, „gyógyításukra" már ábrándos reményeket is melengettek. Túlértékelték például az állam irányukban mutatott, de inkább csak a fennkölt, emelkedett retorikáig jutott segítőkészségét. Hamis várakozásokat ébresztett körükben a kívülről táplált, a tömegtermeléssel szembeni érzületre játszó, nemzetieskedő pátoszba öltöztetett nagytőkeellenesség. Ezt - a politikai antiszemitizmus újabb kori tartalmi és alakváltozatát azután - ambiciózus terjesztői - célzatosan - sommásan és árnyalatlanul, de annál közérthetőbben „zsidókérdésként" propagálták. Az iparosokban a napi kényszerek tudatosították, felisme-