Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)

II A HELYI KISIPAR - II/4 ÉRDEKKÉPVISELETEK, INTÉZMÉNYEK

60 "7 tel, s hogy a szervezet elöljárósága idők múltán egyre kevesebbszer ült össze: 1923-ban (évente) még 27,1940-ben viszont már csak 5 ülést tartott. Szembetűnő az ipartestületi jegyző (P-ben számított) évi fizetésének „merész" növekedése, az 1927-ben volt 576 P-ről - 14 esztendő múltán - 17,3 %-kal történt emelése. „Első kézből" informálódha­tunk az ipartestületi tagok, a tanoncszerződések, a kiadott munkakönyvek, ideiglenes iparigazolványok számáról, a GV It. bevételeiről, a bevétel struktúrájáról, s az érdekkép­viselet vagyoni helyzetéről. Az adatsorok a GV It. taglétszámának (egyenetlen) növeke­dését, a tanoncszerződések számának, nagyságrendjének tulajdonképpeni stabilitását, a „drámai" elmozdulások abszolút hiányát, a kiadott munkakönyvek és ideiglenes igazol­ványok számának teljesen hektikus, a gazdaság reálfolyamataiból nem igazán következő „kilengéseit" mutatják. Az éves tagdíj összegét „tól-ig" állapították meg; ez az új valuta bevezetésekor egységesen 6 P volt, 1933-tól pedig 4-től 30 P-ig terjedő sávban „szóró­dott". Közelítő számítások szerint a segédek éves átlag- keresetének cca 1 %-a lehetett (a 30-as években). Az It. bevételei (tagdíjból, bekebelezési díjból, tanoncszerződés- és szabadítás jövedelméből tevődtek össze, egymástól meglehetősen távol eső szélső pon­tok közötti mezőben; 1927-től 1937-ig pl. 2070, illetve 3437 P között mozogtak. (A tanoncoknak szerződéskötéskor 42,5 ezer, szabaduláskor pedig 112 ezer koronát kellett az It-nek fizetnie (1925-ben). A pengő 1924-től volt hivatalos fizetőeszköz, fokozatosan váltotta fel a koronát, a GV It. dokumentumaiban 1927-től.) Gödöllő és a gödöllői járás ipari foglalkoztatási adatai az 1920-as és az 1930-as népszámlálás alapján* 4.SZ. táblázat Megnevezés 1920 1930 Megnevezés Gödöllő gödöllői járás Gödöllő gödöllői járás Lakosság (fő) 10262 82764 11056 77094 1., Ipari keresők (fő) önálló 395 2255 386 1713 tanonc 138 1172 155 1031 segédszemélyzet 576 6246 777 6908 együtt 1109 9673 1318 9652 2., Vállalatok száma (nagyságuk szerint) segéd nélkül 317 1845 276 1284 1-20 segéddel 120 623 132 562 20-nál több segéddel ­8 ­5 Együtt 437 2476 408 1851 'Forrás: Az 1920. és az 1930. évi népszámlálás. Bp. KSH. 1923-1929., 1932-1941. (OSZK - M 10.322 jelzeten)

Next

/
Oldalképek
Tartalom