Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Katona Edit: A kalotaszegi viselet „dekoratív szépségéről"
172 A kalotaszegi viselet „dekoratív szépségéről" 172 A gödöllői művészek számára a szecesszió többet jelentett egy művészeti stílusnál, hiszen a lakásberendezéstől kezdve az öltözködésig a tárgyi világ minden területét felölelő, az egész életmódot megreformáló eszmerendszert takart. Az összművészeti törekvéseknek megfelelően foglalkoztak divattörténettel, korhű jelmez- és korszerű ruhatervezéssel. A modern élet követelményeihez alkalmazkodónak, esztétikusnak és egyben kényelmesnek, a divat szeszélyeitől mentesnek tartott és így propagált női reformruha híveiként azonban mégsem tudták teljesen kivonni magukat a korstílus hatása alól. A szecessziós ornamentikával díszített, az egészségtelen fűző nélkül hordható ruháikat magas nyakkal, az alakra simuló szabással és alkalmi változatukban uszállyal tervezték az S-vonalú sziluett igézetében. 1 7 Ilyen, matyó hímzéssel díszített ruha tűnik fel Nagy Sándor Lépcsőn című alkotásának nőalakján is. Ugyanakkor a 19. század végén zajlott az értelmiség és a társadalmi elit részéről a paraszti műveltség felfedezése is. Mindez abban az időszakban történt, amikor a népi kultúra, a népművészet szintén nagy átalakuláson ment keresztül, és ugyanolyan eklektikus sokféleség jellemezte, mint a korszak „grand art"-ját. Miközben ugyanis az ország nagyobb részén a paraszti öltözet a polgári ízléshez igazodva egyre jobban elvesztette a látványosan elkülönülő egyedi rusztikus vonásait, egyre inkább elszürkült, elszíntelenedett, addig máshol, szigetszerű területekre szorulva, a színes népviselet a paraszti öntudat kifejezésének szellemében egyre határozottabb karaktert nyert. Részben módosította ezt a képet az a jelenség, hogy a mobilabb férfinépesség körében a zsinóros magyar nadrágból, mellényből és ujjasból álló együttes egyre kedveltebbé vált, és országosan egységesebbé tette öltözetét. A népviseletek esztétikai jellemzői szoros összefüggésben vannak a felhasznált kelmék minőségével, az alkalmazott szabásvonalakkal, a szerkezettel, a díszítmények elhelyezésével, színhatásaival, a viselésmód sajátosságaival. Ezeket a szempontokat figyelembe véve a változások hátterében — a gazdasági, társadalmi okoknak megfelelően - végső soron a házivászon rovására terjedő gyári anyagok, és a nagy vívmánynak, a varrógépnek a térhódítása s ezzel együtt a helybeli varróasszonyok bonyolultabb szabásokkal is kísérletező, divatot követő és teremtő jelentősége állott, amely éppúgy hozzájárulhatott a népviseletek elpolgáriasodásához, mint az általánosan jelentkező polgári divathatások átformálásával is együtt járó eiparasztosodásához. Jól mutatja ezt a folyamatot Mezőkövesd példája, ahol a férfiviselet ekkor nyerte el gyolcsból készült, szertelenül bő gatyából és a kézfejnél hosszabb, lobogós ujjú ingből álló alapformáját, a női szoknya pedig ekkor kapta meg a korstílushoz alkalmazkodóan feltűnőbb harangszerű alakját. A népviseletek díszítésében ugyancsak ez idő tájt jelentkezett a szecessziós divat által kedvelt és túlzottan is használt gyári csipkéknek, és a méterszámra kapható gyöngyös-flitteres ún. szecessziós paszományoknak a hatása. Ezzel szemben viszont a falusiasságot felvállaló tájakon, a művészetbe berobbanó szecesszióhoz hasonlóan, egy új, rendkívül erőteljes, parasztos díszítőstílus bontakozott ki, mely hamisítatlanul egyedivé varázsolta a helyi népviselet 17 F. Dózsa Katalin: A művészet hatása a divatra 1896-1919 között. In: Éri Gyöngyi (szerk./.- Lélek és forma. Magyar művészet 1896-1914. Budapest, 1986. 46.
