Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Bellák Gábor: Népművészet és háziipar

66 Népművészet és háziipar 66 de ekkorra már a nagyszámú vidéki háziipari egylet be is szüntette működését. Ezekben az években, 1894-ben jelentette meg Alois Riegl alapvető tanulmányát a Népművészet, háziszorgalom, háziipar címmel.

5 A tanulmány pontosan állapítja meg, hogy a klasszikus népművészet akkor született, amikor az úgynevezett háziszorgalom keretén belül művelték, tehát egy bizonyos fokig zárt gazdasági és társadalmi közösségben, elsősorban saját használatra. A háziipari kereteken belül, ami nem más mint decentralizált ipari termelés, a népművészet szükségszerűen minőségi romláson megy keresztül, a háziipari termelő pedig hosszú távon képtelen fenntartani magát ebből a fajta munkából. Ha nem vesszük fallal körül a még élő népi közösségeket, ha nem zárjuk rezervátumba őket, ami persze nonszensz - ahogy Riegl írja, akkor az élő népművészet megmentésére nincs mód. Amit tehetünk, s ez hazafias kötelességünk is, hogy tudományosan fel kell dolgoznunk nemcsak a népművészet formai és stiláris tanulságait, hanem gazdasági, szociológiai vetületeit is. Riegl másik lényeges megállapítása volt, hogy az a lendület, ami a háziipari mozgalmakat életre hívta: csupán divat. A gépi tömegtermeléssel szembeni ellenszenv következtében „a legnagyobb csodálattal teltek el bármely, sok évszázad kulturális hordalékából kiásott régi technika láttán. Ugyanúgy merültek el az újrafelfedezett népművészeti termékek rajongó bámulatában, ahogy a pezsgőtől megcsömörlött élvezi a friss forrásvizet. Azt hitték, művészeti csodaszerre leltek, és nem gondoltak arra, hogy hamarosan rá kell majd unniuk az örökös vízivásra; hogy szellemi természetünk, miután és amilyenné történetileg kifejlődött, talán már másnap újra valami ízletesebbet kíván."

6 A millenniumi kiállítás a magyar népművészetnek és háziiparnak is nagy seregszemléje volt, a szakmai elemzés azonban - melyet Ráth Károly készített - őszintén beismerte, hogy 1885-höz, az országos kiállításhoz képest a háziipar iránti érdeklődés visszaesett. „Elismeréssel kell adóznuk annak a hazafias buzgalomnak, melyet az illető tényezők, állami közegek tanúsítottak a háziipar érdekében, de azért nem lehet tagadni, hogy a vidéken alakult háziipari bizottságok vagy egyletek a hazafias hangulatkeltésen kívül kézzelfogható eredményt nem igen képesek felmutatni"

7 Majd így folytatja: „Az a várakozás, hogy a nemzeti géniusz alkotásaiból a magasabbfokú műiparnak új iránya fog fejlődni, arra redukálódik, hogy a népies fantázia a szervezendő hazai Hausindustrie prózai munkakörében a siker egyik számvbaveheteő tényezője lesz. Ha a modern kereskedelem mértékével méltatjuk az elért üzleti eredményeket, akkor azokat igen szerénynek fogjuk találni"

8 Mindezzel együtt a háziipar népgazdasági értelmezése még az 1940-es években sem került le a napirendről. Egy újabb tanulmány éppen azt hangsúlyozta, hogy a visszacsatolt felvidéki területek gazdasági és szociális integrálásban például a háziipar újjászervezésének is milyen 5 Alois Riegl: Volkskunst, Hausfleiss und Hausindustrie. Berlin, 1894. Magyarul: Népművészet, háziszorgalom és háziipar. In: Alois Riegl: Művészettörténeti tanulmányok. Budapest, Balassi Kiadó, 1998. 74-120. 6 u.o. 105. 7 Ráth Károly: A háziipar. In: Matlekovits Sándor (szerk.): Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye. Budapest, 1898. VIII. kötet. 305. 8 Uo. 309.