Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Farkas Zsuzsa: A népi életkép tradíciója a magyar festészetben

32 Farkas Zsuzsa: A népi életkép tradíciója a magyar festészetben Jelen keretek között nem foglalkozhatunk az életkép (genre) meghatározásának különféle és később jelentősen átformálódott, 17. századi előzményeivel. A hagyományosan polgári műfajnak tekintett divatirányzat a 18. század második felétől az arisztokrácia közvetítésével vált népszerűvé Közép-Európában.

1 Itt most a 19. század elején, a bécsi akadémián kialakult kánont fogadjuk el a képek definiálásakor. Ebben a hagyományban az életkép nem más, mint festményen megjelenő színpadkép, amely az emberek cselekedeteire, szokásaira vagy élethelyzetükre utal. A képeken keresztüli elbeszélő művészet hagyománya reneszánsz tradícióra nyúlik vissza, amelyet az akadémiai oktatás emelt programmá és konzervált. Az elbeszélő művészet (az olasz tradíció) és annak akadémiai kánonja a bécsi akadémián új impulzusokat kapott a leíró jellegű (északi tradíció) értelmezési hagyományból. Míg az első egyfajta ábrázolási, színpadi kánont teremtett, addig az utóbbiból a hétköznapiságot (a látott világ leírását) emelte át. A biedermeier osztrák művészetre, amely meghatározta a magyar népi életképet, a 17. századi holland művészet jelentős hatással volt. Az osztrák akadémiai művészek néhány téma fölött elsikkadtak, csak azokat a műveket idézték, másolták, amelyek megfeleltek a 19. század eleji érzelmes világnak. A holland életképek közül bizonyos festők és témák illetlennek számítottak - állítják az osztrák kutatók.

2 A hollandok saját életüket, életfolyásukat tették a művészet központi kérdésévé, ezeket ábrázolták. A 19. század ebből a képi tradícióból nem látott egyebet, mint a világ realisztikus tükörképét. A 20. század végén e képek értelmezése gazdagodott, felfedezték, hogy ezek a művek csak látszólag realisztikusak, valójában a konkrét tárgyak népszerű emblémakönyvek által értelmezhetőek verbálisan. A hollandizmus erős hatással volt a 19. század eleji akadémiai oktatásban, ez kifejeződik a művek másolásában, egyes esetekben értékelésében is. Az életkép műfajának tartalmi és formai változása a 19. század folyamán jól követhető folyamat: a század elején klasszikus hősök jelentek meg életképi helyzetben, ezt követte az 1820-as évektől, a mitológiától és bibliától mentes profán hősök élethelyzetének érzelmes, tanító jellegű ábrázolása. Az 1850es évektől a népi élet bemutatása került túlsúlyba.

3 A színház és az egyre gazdagodó novella irodalom hozzászoktatta a közönséget az egykorú, mindennapi élet képeihez, erősítették a hétköznapok ábrázolása iránti kedvet.

4 A sokáig pejoratív 1 Ncmeth István: Zsánerfestészet a 17—18. századi Közép-Európában. In: Zsánermetamoifózisok. Világi műfajok a közép-európai barokk festészetben. Székesfehérvár, 1993. 71. 2 G. Frodl — K. Schröder (szerk.): Wiener Biedermeier. München, 1993. 10-11. 3 l.yka Károly: Nemzeti romantika. (Budapest, 1942.) 2. kiad. Budapest, 1982. 15-19. 4 Lyka Károly: A táblabíró világ művészete. Budapest, 1982. 41.