Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Gerle János: Gondolatok az építészet és a népművészet kapcsolatának történetéről
24 Gondolatok az építészet és a népművészet kapcsolatának történetéről ménynek tekintett motívum, a huszármentét és nadrágot díszítő vitézkötés építészeti ornamentikává nagyításához, valamint a paraszti életből (esetleg népszínművekből) ismert jellegzetes figurák dekorációként történő alkalmazásához. Alexy Károlynak a Vigadó homlokzatát díszítő allegorikus alakjai között is feltűnik egy csikós kalapot viselő táncos és Feszi is tervezett népi viseletbe öltöztetett, életnagyságú férfi-nő párral díszített tükröt az épületbe. Rajzain a magyar gazdálkodás jellemző állatainak (ló, szürkemarha, kos) fejével alkotott oszlopfőket, de ugyanígy megjelennek a magyar stílusúnak tekintett épülettervein a bőszoknyás, pruszlikos, hímzett ingujjas menyecskék mint hermák vagy kariatidák, és a cifraszűrbe öltözött atlaszok. Nagybajuszos parasztarc néz ránk „Kapitel hongro-byzantino" feliratot viselő oszlopfejezet-tervéről. Ez a verbálisnak, teátrálisnak nevezhető bizonytalan, tévedésekkel terhes (az 1850-es évek végétől haláláig, 1884-ig tartó) próbálkozás mégiscsak az első, amely a népművészet néhány évtizeddel későbbi felfedezése irányába mutat, és amely a valódi népművészeti motívumok alkalmazási módjára követhető módszert körvonalaz. 2 Egy évtizeddel követve Feszlnek a hatvanas-hetvenes években magyar nemzeti stílusúnak tekintett rajzait Lechner Ödön is bajuszos parasztfejekkel teszi magyar stílusúvá a kecskeméti lovassági laktanya homlokzatát és még érett stílusú korszakának művei közül is magyaros-bajuszos fejekkel díszíti a Földtani Intézet belső oszlopait. Maróti Géza a hazai fauna helyett a flórából vett példával: a magyar mezőgazdaságra leginkább jellemzőnek tartott búzával alkotott a magyar szecesszióra jellemző díszítőmotívumot. A nagyítás Lechner alkotói módszerének lényegéhez tartozott, mihelyt stílusteremtő kísérletei során rátalált a népművészetre. Ekkor Lechner mondanivalója már készen volt, csak a megfelelő nyelvet kellett megtalálnia, hogy azt elmondhassa. Ezt jelentette számára az ősi keleti karakterét évszázadokon át minden művészeti áramlattal megküzdve, új elemekkel gazdagodva is megőrző népművészeti formakincs — Lechner máig időszerű gondolkodása szerint: formanyelv: „Mert jól jegyezzük meg, uraim, a nyelv mellett, amelyet beszélünk, egy Huszka József: a Millenniumi Kiállítás III. sz. fokapuja 2 Gerle János (szerk.): Feszi Frigyes. Az építészet mesterei sorozatban, Holnap Kiadó, 2004.
