Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Gerle János: Gondolatok az építészet és a népművészet kapcsolatának történetéről

23 Gerle János: Gondolatok az építészet és a népművészet kapcsolatának történetéről A szerteágazó témának csak néhány vonatkozását tudom röviden érinteni. Elsőként a népi építészet ihlető forrásként történő felhasználásának kezdetére utalok. A sajátosan nemzeti építészet tudatos megalkotásának igénye a reformkortól kezdve újra és újra felmerült a közbeszédben és a romantikus, nemzeti pátosztól áthatott stílusirányzatok térhódításával gyakorlati kísérletek is történtek a megvalósításra. A stílus egész európai történetéhez hasonlóan azonban csupán az lett vita tárgyává, hogy mely históriai formakincs felelevenítése fejezheti ki jobban a nemzeti karaktert. Elsőként és egyedül Feszi Frigyes vetette fel azt a gondolatot, hogy az új stílus keretei között egy addig figyelemre nem méltatott hagyomány magas művészetbe emelésével lehet az óhajtott célt elérni. Saját megszövegezése nem maradt ránk, csak kortárs visszaemlékezésből tudjuk, hogy „megrendíthetetlen hite és meggyőződése volt, hogy a magyar lakóház 'ámbitusával' építőművészetileg kiképezhető motívum, s hogy ebből kiindulva, s a magyar ékítési mintákat fölhasználva az építőművészeti stíl egy jellemző magyar válfaját létrehozni nem utópia".

1 Hogy egészen pontosan mit értett Feszi az ámbitus motívumán, vajon a Vigadó nyitott árkádját ilyennek tekintette-e, nem tudjuk, és a gondolat következetes alkalmazása sem érhető tetten végigtekintve az eleve nagyon sok meg nem valósított tervet és elpusztult alkotást tartalmazó életművön. Láthatjuk azonban, hogy többször is visszatért egy általa jellegzetesen magyar ékít1 Ney Béla: Feszi Frigyes meghalt. Az Építési Ipar, 1884.