Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Katona Edit: A kalotaszegi viselet „dekoratív szépségéről"
176 A kalotaszegi viselet „dekoratív szépségéről" 176 vonalaiban, szabásában az emberi test tagolásához, annak vonalaihoz alkalmazkodjék! Ezt a costume-öt még az antik görög sem találta volna barbárnak. Figyeljük meg, hogy mint simul az ing a törzs idomaihoz, s miképpen vannak az újjak beillesztve, jelezve a karok különállását a testtől. Mily gyönyörű lesz ennek következtében a karnak minden mozdulata. Az elől felhajtott szoknya, a „muszuj" lendületes vonalában miképpen adja meg a medence rajzát, a szoknyák sokasága nem csinál felfordított tölcsért a nőből, hanem a lábak mentén leomolva, harmonikusan zárja be a silhouette-t, míg a piros csizma megadja a keleties nuance-ot az egész viseletnek'. 3 1 A formai sajátosságok mellett a kalotaszegi viselet színpompája szintén meghódította a művészeket. Ez a sokszínűség azonban nem a tarkaságról, hanem az egyszínű kelmékből varrt ruhadarabokon foltokba rendezett, szinte kiragyogó díszítéseknek harmóniájáról szólt. „Csak egyetlen jellegzetes tulajdonságát emeljük ki... Kalotaszeg népi művességének" - írta a gödöllőiek eszméihez kötődő Kós Károly „a színekben való tobzódását. Azt a nagy örömet, amit a kalotaszegi magyar a telt, tiszta prímér színekben találta meg. És azt, hogy e telt határozott, éles színek egymás mellé állításában, elosztásában igazi, soha nem tévedő művész. A kalotaszegi művészet színes, de nem tarka, virít, de nem rikít". 3 2 A gödöllőiek számára tehát az ünnepi női viselet dekorativitását azok a szeceszsziós formanyelvnek megfelelő vonásai adták, amelyek az öltözet rajzosságában, és a foltszerűen megjelenő fehér, fekete, piros és kiegészítésként zöld színek összhangjában rejlettek. Mintha csak saját ideáljuk megvalósítását látták volna abban, ahogyan a ruházat a test természetes szerkezetét követte, és ahogyan szabásával, díszítményeivel hangsúlyozta a nyak, váll, derék, csípő vonalát. Az alakot mozdulatlanságában is Svonalban meghajlító és a lendület látványát nyújtó, derékban feltűrt szoknyafelöltési mód, amelyet a szoknya aljára felvarrt és a feltűréskor kiforduló színes posztószegély még jobban kihangsúlyozott, szinte kínálkozott a festők ecsetjére. Nem véletlen tehát, hogy a gödöllői művésztelep alkotói éppen a kalotaszegi női viselet elemeiből (muszujból, az alsószoknyát kacéran láttatni engedő városi divathoz hasonlóan a szoknya alól kitetsző pendelyből, vállfűs és kötéses ingből, pántlika rátétekkel és hímzésekkel díszített kötényből, csizmából), és felépítéséből merítettek ihletet oly szívesen. Ezeknek volt köszönhető, hogy - talán csak Juhász Árpádot kivéve - a szintén nagyon egyedi, a polgári divathoz hasonlóan hosszú harang alakú szoknyás és inges-gatyás mezőkövesdi öltözet túlságos tarkasága, cifrasága miatt nem kelhetett versenyre a gödöllőiek szemében a letisztult forma- és színvilágú kalotaszegivel. Nagy Sándor így emlékezett meg naplójában Körösfői-Kriesch Aladárnak a matyó viselettel kapcsolatos véleményéről: ,Aladár azonban el volt már jegyezve Kalotaszeggel, ide ha el is jött évenként, szerette is a bundás-szőrős öregeket, de a túl cifra kargalegényeket, meg a még cifrább asszonyféléket nem találta elég stílusosnak." 3 3 31 (Köröstöi-) Kriesch Aladár: Mit jelent hát a kalotaszegi művészet! Magyar Iparművészet 1903. 250-256., 255. 32 Kós Károly: Kalotaszeg. Kolozsvár 1932. 169. 33 Nagy Sándor: Eletünk Körösfii-Kriesch Aladárral. Gödöllői Városi Múzeum 2005. 132.
