Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Nagy Veronika: Művészek a „terepen". A gödöllőiek néprajzi érdeklődése
154 Művészek a „terepen". A gödöllőiek néprajzi érdeklődése lójaként, 2 1927-ben pedig A magyar népi hímzés öltéselemei címmel cikket közölt a múzeum tudományos folyóiratában, a Néprajzi Értesítőben. 3 Thoroczkai Wigand Ede szintén e lap hasábjain jelentette meg - önálló kötetként való megjelenése előtt két évvel — A magyar csillagos ég — című írását. 4 Zichy István népi kultúra iránti érzékenysége sem nélkülözött bizonyos szakmaiságot, gondoljunk csak a tudományos életben betöltött fontos szerepére: múzeumigazgatói pályájára és a Néprajzi Társaság elnöki tisztére. 5 A tudományos és a művészi szempontú megközelítést, vagyis a korabeli etnográfusok és a művészek tevékenységét a falu, a „terep" kapcsolta össze, de a terepmunka eltérő tartalommal bírt a két csoportnál. A népélet helyszínen történő tanulmányozása azonban — az eltérő cél és tartalom ellenére - hasonló magatartást feltételez, és hasonló nehézségek elé állítja mind a néprajzi gyűjtőket, mind a művészeket. A gödöllőiek gyűjtőútjairól többféle forrásból nyerhetünk adatokat. Segítségünkre lehetnek a művészek alkotásain feltüntetett jelzések, feliratok, melyek sok esetben tartalmazzák a készítés helyét és időpontját. Ennél több információval szolgálnak azok a vázlatrajzok, vázlatfüzetek, amelyeken a hely és időpont megjelölésén túl olyan információk is szerepelnek, mint pl. az ábrázolandó személy, objektum vagy cselekmény megnevezése, leírása. A művek és a vázlatok adatolása azonban esetleges, így ezekből csak részinformációkat nyerhetünk. Az adatok kiegészítéséhez járul hozzá a források azon csoportja, mely a művészek személyes dokumentációját - leveleit, naplórészleteit, feljegyzéseit tartalmazza. Ezen felül beszédesek lehetnek az országjárások során ajándékba kapott vagy megvásárolt tárgyak, és a helyszíni megfigyelések eredményeit, tapasztalatait összegző hosszabbrövidebb írások, publikációk is. Végül pedig érdemes bevonnunk a vizsgálatba a művészek leszármazottait, akik gyermekként, unokaként - utolsó adatközlőként - még elmesélhetik a családi szájhagyomány útján megőrzött élményeiket, történeteiket. A továbbiakban az említett forrásokra és a művészek helyszíni megfigyeléseire támaszkodva igyekszem kiegészíteni a gödöllőiek néprajzi érdeklődésének, népművészetet gyűjtő tevékenységének eddig kevésbé ismert szegmenseit. Mind a művészettörténeti szakirodalomban, mind a néprajztudomány oldaláról közelítő munkákban olvashatunk arról, hogy elsősorban Kalotaszeg és Mezőkövesd népművészete ragadta meg a gödöllőiek képzeletét. E két tájon kívül azonban számos dunántúli vidéken és néhány felvidéki, sőt alföldi faluban is megfordultak a művésztelep tagjai, ezért úgy vélem, munkásságuknak a konkrét helyszínek áttekintésével is érdemes emléket állítani. 2 Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, 2000. 670. 3 Undi Mariska: A magyar népi hímzés öltéselemei. Néprajzi Értesítő 1927. 3. 89-112. 4 Thoroczkai Wigand Ede: A magyar csillagos ég. Néprajzi Értesítő 1914. 3—4. 270-285. 5 G. Szabó Zoltán: Egy tudományos és művészi pálya kérdőjelei. In: Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920. Gödöllő, 2003. 154-160.
