Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)
RÓMA, 1891-1892
kek most is fényesen élnek és hol előbbre, hol hátrább igazodnak világnézetünk változásával. Itt van példának Arthur Michaelis, egy lipcsei szász fiú. Soha szegényebb legényt! Gyalog tette meg az utat Lipcsétől Rómáig. Kocsmától kocsmáig végigrajzolta magát. Kocsmárosok és kocsmárosnék arcképével fizetett és még magának is megtöltött egy albumot. Tüneményesen rajzolt és akvarellozott. Már maga az a törhetetlen erő, amellyel vágyainak utat tört, imponáló. Ahogy az idő Rómában hidegedett, a szerint szaporodtak rajta az ingek télikabát pótlásául, s ha beszélt, nagy gesztusokkal, tűzzel, az ingek foszlányai mind kilibegtek a kabátja ujján. Kértére kiírtam a francia kolónia esti aktjára, de a franciák, hiába leplezte, rájöttek, hogy német, és kidobták. Akkor azt magyarázta teljes meggyőződéssel, hogy a franciáknak igazuk van, mert ők a világ legegyenesebb népe. Pedig akkor még nem írta meg Sieburg a Dieu est-il Francais-t 6 0. Amint kitavaszodott, feljött a toronyba Aladártól búcsúzni. Volt rajta egy irtóztató nagy karbonári kalap és egy kerek köpeny. Ezeket szereztem be, ezzel mehetek az országutakon, senki se gyaníthatja, hogy nem vagyok olasz. A vörös szakálla, ványadt kis alakja és igazi lipcsei lúdtalpú járása már egy kilométerre elárulta. De vitte a boldog hite és el is ért Nápolyba, meg vissza is jött, de útközben egy országúti csárdában két karabinieri, akikkel megismerkedett, reggelre eltűntek a vázlatkönyveivel. Én szedtem föl Arthur Michaelist, de Aladár, miután látta a munkáit, igen becsülte és sokra értékelte. Nyomasztó szegénysége azonban úgy összelapította az egész embert, hogy kifelé való folytonos lángolása se tudott helyet biztosítani neki. A Scuola Líberán csak kaján vigyor és irigy pillantások kísérték szép munkáit, de senki nem érintkezett vele. A háború kitörése után járt Aladár Lipcsében, akkor felkereste. Nem változott meg. Volt egy kis felesége, éppen olyan, mint ő. A szegénység éppúgy ölelve tartotta, mint Rómában. Azt lehetett volna gondolni, hogy a szegénység volt belé szerelmes, de ő maga nem tudott róla, mert mindig és mindenről úgy beszélt, mintha milliói volnának, nem érzett nyomort. Végre megérkezett Gaston Braun is, nagy szemei délnémetek, hiszen elzászi is származás szerint, de temperamentumra ojtott francia. Első látásra a bébé lettem, ahogyan a franciák a legfiatalabbat nevezik. Braun csaknem minden napra tudott programot. Hetenként kétszer mentünk estebédre a panziójába. Utána még 6 0 Friedrich Sieburg (1893-1964) német publicista, kritikus, esszé- és életrajzíró a Gott in Frankreich? (Franciául helyesen: Dieu est-il en France?) Isten Franciaországban van? című 1929-es esszéjében a francia civilizációs küldetéspátosz kritikája mellett az ideológiák és a görcsös morál szorításától szabad, természetes és gyakorlatias francia szellemnek hódol. 47
