Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)
RÓMA, 1891-1892
Troll - szerinte minden ok nélkül - nekiesett a falnak, ezt a bor hatásának tulajdonította és megfogadta, hogy nem iszik többet. Ám amikor az első hatás után bejöttek a kollégái és kérdezték, érezte-e a nagy nyomást, nagyon megvigasztalódott és fogadását persze visszavonta. Jaj, nagyon szép karácsonyfát állítottunk fel. Hol vette Aladár, nem tudom, de a sok német család miatt árultak valahol. Meghívtuk az árva Mr. Thuinget is. Már reggel felkutatta a titokzatos bőröndjeit. Aladárnak talált egy szép papírvágókést, nekem meg egy bőr cigarettatárcát. Mi pedig kis képecskékkel viszonoztuk. Nagy vacsorát sütöttünk-főztünk. Az osztrák sógorok is összebújtak Pachernél, de később aztán átjöttek testületileg hozzánk. Mr. Thuing karonfogott és körültáncolta velem a fát, s mikor hozzáértem, tréfásan homlokon csókolt, hogy megjátssza - legalább is a paródiáját - az angol szokásnak. Nagyon jól éreztük magunkat. Persze nekünk is vissza kellett adni a vizitet és megkóstolni a Bécsből jött finomságokat. De ez este nemcsak Aladár egy-két sóhajtását fogtam el, a sógorok pillantása is sokszor elrévedt valahová. Csak Mr. Thuing élvezett maradék nélkül. Neki már nem volt otthona, rég nem bántották ilyen emlékek. Ő másnemű műemléket utaztatott. Egyszer elmesélte. Kanadában történt. Vásárról jött, ahol sok állatot adott el. Megállt egy útszéli csárdában, lovát kikötötte, s az udvaron ebédelt. Egyszerre lódobogás hangzik. Két betyárféle száll le, pár szót váltanak a kocsmárossal, s egyenesen hozzá jönnek. Hands up! 5 9 Ő azonban, mikor hallotta a lódobogást, belenyúlt jobb kézzel a zsebébe és felhúzta ott bent a revolverét. Tudta, egy mozdulat s vége, hát csak úgy a zsebén keresztül hasba lőtte azt, aki beszélt, erre a másik a lovához rohant és elszelelt. Ezt a műemléket sétáltatta 25 éve és nem tud szabadulni. Látszik, nem volt Kanadába való. Amint látjuk, kevés a piktúra és sok a mellékkörülmény. Csakhogy ez így is volt. Először Rómában annyi a volt és van, hogy két év alatt se végeztünk vele. Aztán éppen azt a kort éltük, amikor úgy faltuk az új embereket, mint évekkel azelőtt a regényeket. És itt annyi új és érdekes ember került elénk és mi is azonképpen kerültünk mások elé. Mindenki kint ült a sátra előtt, s ha közeledtünk, oly szívesen tessékeltek beljebb az ember határaihoz. Úgy vettük - talán öntudatlanul is -. hogy ez is gazdagítja majd a piktúránkat. És talán ez is a külföldön-tartózkodásnak a legnagyobb varázsa és talán értelme is. Kimúltak vonások, elmosódtak jelenetek, a megfigyelt legszebb naplementék is odavesztek, de a megismert lel5 9 (Ang.) Kezeket fel! 46
