Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

KRIESCH ALADÁR TANULÓÉVEI

TOM VON DREGER (1868-1948) BÉCSI PORTRÉFESTŐ gyar fiú, akit Aladár úgy emlegetett, mint a legzseniálisabb nyelvtehetséget, mert pár hónap alatt leszellemeskedte az olaszokat a legtökéletesebb velencei dialektusban. Kár, hogy gyors lejáratú tüdővészt hordott keblében. Nem nagyon sokat ért ez a velencei tartózkodás sem Aladárnak. Festett az akadémián kívül néhány Blaas-stílű zsánerképet kútra menő velencei lányokkal. De valami elhatározó lépésre itt se jutott. Nem is olyan levegő járt akkor még Olaszországban. A század eleji első hatása már elpengett és már összejárt utakon kóboroltak a későn jöttek, hogy az ünnepnapok hulladékát összeszedjék, amit a nazarénusok hagytak. Rajzai ugyan tökéletesedtek, látása finomodott a galériákban. A női fejeket Raffaeles rajzokon keresztül látta. Tetszettek neki a laguna-átjáró lépcsős hidak, ahol a jövő-menő alakok minduntalan az égre íródtak. Észrevette, hogy Tizianék színei ezen nemesedtek föl, hogy annyi alakot láttak az ég hátterével. Ezek már a meglátás magasabb szempontjai, amelyekhez Münchenben sohase jutott volna. Végösszegül mégiscsak kijön, hogy Velence nem hiába volt Olaszország Aladárunk számára. Meddig volt, hogyan volt, ez megint hiányzik, csak azt tudom, hogy a következő őszön ismét a Technikán szorgalmaskodik, de most azzal a feltevéssel és erős szándékkal, hogy pár évre Rómába megy. Energikusan nekiáll útja előkészületeinek. Megfolyamodja a Palazzo Veneziában levő egyik műtermet. Meg is kapja. Aztán össze kell állni a famíliának is. Tóni bácsi 70 Ft-ot ígér havonként, erre Szamosi bácsi is megpendül. A Technikára helyettest keres. Schauschek kollégája vállalja, éspedig úgy, hogy járandósága felét átengedi. Valamit el is ad, arcképet is fest, valami csekély ösztöndíj is befut, úgyhogy végre kijön olyan összeg, amely biztosítja a római tartózkodást. 34