Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

CÉHBELIEK TÁRSASÁGA, 1913

koratív festés osztályára hívta meg mint rendkívüli tanárt. Mert Lippich, a jó barát, aki nekünk márványpalotákat épített Gödöllőn, nem merte volna az üresen maradt Lötz helyére meghívni a „szuszogó múmiák" miatt, akik menten megmérgeztették volna mind a kettőt amaz egyiptomi legyekkel. Minduntalan rászalad a tollam valami keserűségre, de nem rosszmájúságból írom ezeket, hanem mint olyan tényeket, amelyeket-utólagosan-mégiscsak sokat emlegettek a belátóbb körök. Az ünnepnapjait nem írhatom, mert azokat semmiféle naptár nem jegyezhette píros betűkkel, mivel azok minden embernek, neki is, a bensőjében folytak le, s ha ezekből egyet-kettőt el is csíphettem, mégse tudott arról senki, csak ő maga. Tanári működését nem nagyon kísérhettem figyelemmel, erről keveset tudok, de hogy a növendékek emlékében megmaradt, arról tanúskodik a „Körösfői Ifjúsági Egyesület"-ük. Azt is tudom, hogy a növendékei sokat jártak ki hozzá Gödöllőre. De gyanúsak nekem, mert csak a formákat szedték meg róla, nem a lényeget. Pedig hogy ezt rájuk erőszakolja, attól ugyan távol állt. Elment velük Velencébe is, de ilyen kirándulásra éretlen és műveletlen hordának bizonyultak, az utóhangok után ítélve. Kihasználták jóhiszeműségét és mindenféle kiruccanásokat rendeztek a háta mögött. Pedig mikor akad, művész, olyan mélységes ismerője Velence régi művészetének, mint ő? Minő igyekezettel kellett volna megköszönni fáradozását és lesni minden szavát... Talán azóta az ottjártak egynéhánya visszagondolt erre és talán meg is bánta viselkedését. De szeretném, ha így volna! CÉHBELIEK TÁRSASÁGA, 1913 A XX. század első tíz évében már hazahordták művészeink az összes elképzelhető irányokat, ki elsődleges, ki a tizedik leszűrésben. Úgy kidifferenciálódtak, mint a ruházkodás, a nap minden órájára más, reggeli, délelőtti, utcai, délutáni, tízféle sportruha, öt órától éjfélig megint legalább ötféle: hát így a művészek is. Azonban az iparművészkedés mégis jó nyomokat hagyott a művészek között. Kezdtek anyagszerűségről beszélni. Akadt egy raj fiatal szobrász, aki észrevette a márványt, a vésőt, a kalapácsot: nini! ez a mi jelvényünk, hogyan is kell ezt használni? Aztán összehasonlították a mintázást a kivitellel és észrevették, hogy a talján kőfaragók kezén minden átváltozott édes citromfagylalttá. A bronz természetét 154