Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

Nagy Sándor: ÉLETŰNK KÖRÖSFŐI-KRIESCH ALADÁRRAL

sich wohl vorstellen dass dies ihr letztes Kraukrein sei werde..." Wohl mag auch ein ziemlicher Theil der Schuld auf meinen Vaterfallen, der stets gewohnt war seine Gattis und Kinder zu tiramisieren... ja er ist ein aussersst guter, ernstlicher und yerstandiger Mann, doch ist er nicht ohne Fehler, die hesonders seiner sehr leicht reizbaren Heftigkeit und seinen Jähzorn zugeschrieben werden müssen..."

7 Meg kellett ezt a részletet említenem, hogy később visszatérhessek rá. Május 30-án megemlékezik ismét a drága édesanya halála napjáról. Itt már nem okol senkit, csak elsírja kezetördelőn vigasztalan bánatát, s elgondolja, minő szívet átverőn búcsúzhatott szegény anya azzal a tudattal, hogy 6 gyermekét hagyja itt. Nem volt csak 42 éves. Egy júniusi dátumban már megsajnálja az apját, hogy annyit kell öregségére fáradnia, s alig várja az időt, hogy révbe jusson, akkor, ígéri, magához veszi és nem engedi dolgozni. A hat fiúból mindenre jut, ki ez, ki az, szíjgyártó, kovács. Egyik-másik vándorolni ment. Érintik Bécset is. Testvéri szeretettel fogadja őket. Ahol megszorulnak, küld utánuk pénzt is a maga kis semmijéből. A naplóban megemlített levelezésekből kiderül, hogy a gimnáziumot több helyen: Prágában és Saazban végezte. Mindenütt maradtak kis diákszerelmek, ahová ellevelezget. Öt-hat ilyen kis leánnyal folyik a ritkuló levélváltás. Van egy, akinek versekben ír, persze mind németül. De az előforduló nevek legnagyobb része cseh, lengyel, tót. Hogyan került Saazba, ebbe a kis városkába Prága és Gleichenberg között, nem tudhatom, de bizonyára valami rokonság révén, mert unokatestvéreket emlegetnek a naplójegyzetek. Ugyan az Ulirick Minához írt versek másként rokon hajtásúak. Valahol az Összmonarchiában van egy Anna is, akinek igen szép lelke van, akinek érdemes kiönteni a szívét, mert megértő szellem, csak a testére nem szabad gondolni, mert „eine so zartfühlende, erhabene Menschenseule in einem verschrobenem Körper wohnt." Aztán ismét egy kérdés: „Feinst (?) Wilhelmine zu Prag ihren Namenstag? Wie? Das kann ich nicht errathen."

8 Persze nélküle hogy mehet az? Ezek a kis körülrajongott kedvesek felelgetnek, válaszolnak, meg is látogatják, névnapjára elárasztják meglepetésekkel. Akad egy, aki önmagát hozza. Nem hiányoznak a naplókból a gavallériák leírásai, oly őszintén és tárgyilagosan, mintha Zola naplója volna. Bécs valamelyik külvárosában lakik Onkel Fritz, valami agg7 (Ném.) „Ő sem és senki sem gondolhatta, hogy ez lesz az utolsó betegeskedése..." „Ez nagyobb részben apámat terheli, aki hozzászokott, hogy hitvesét és gyermekeit zsarolja... igen, ő rendkívülien jó, komoly és illedelmes ember, ám nem hibátlan, ami nagyon könynyen indulatos hevességének és haragjának tudható be." 8 (Ném.) „Egy hóbortos testben finom érzésű, magasztos lélek lakik." „Prágai Wílhelmine névnapját ünnepled? Hogyan? Nem tudom kitalálni." 12