Nagy Sándor: Életünk Körösfői-Kriesch Aladárral (Gödöllői Múzeumi Füzetek 7. Gödöllői Városi Múzeum, 2005)

A FIFIK RÉMTETTEI

KRIESCHÉK NYITOTT ALVÓHELYE AZ UDVARON hozzá. Karácsony táján kérdezte az egyik fiút: „Mit veszem neked, kocka a vasút?" Föl se nézett a játékból: „a vasút" - felelte. Mikor mi Aladárral Milánóban voltunk, persze az egész törzs utazást játszott. Kihordták ehhez az egész lakást, székeket vonatnak, szőnyegeket elvámolni. Ki legyen a finánc? - tanakodtak. Legyen az Ujvárossy nagymama! De ha nem megy bele? Hát ne is tudja! Kijön, kítotyog a kis öreg, s látja, hogy a fiúk mindent kihordták, rájuk lármáz, hogy azonnal vigyék be, először a szőnyegeket. Viszik, engedelmesen viszik, mint az utasok a vámhivatalba. Nem sejtette, hogy a rendező szokását a játékba mentették. Csak azt nem értette a drága a kis öreg, hogy miért lettek egyszerre ilyen engedelmesek. Aladár, aki első fiacskája elvesztén okult, végignézett a saját törzsén, mind a két részen talált, elsősorban magában is, örökölt veszedelmeket, azért építette az alvóhelyet. Akkor ez merész gondolat volt, kora tavasztól késő őszig kint aludni. Az ő esetében nem járhatott volna el eszesebben. Ilka is, noha makkegészséges, de mégis rokon volt, az újabb felfogás szerint veszedelmes csatlakozás még harmadágon is. Ha végignézek ezeken az óriás, 49-es cipős utódokon és elgondolom szegény beteges, satnya, csak a saját maga akkumulálta energiából élő apjukat, először az anyák regeneráló erejére gondolok, aztán a Természet doktor bácsi receptelen kuruzslására, mert ugye nem tett doktorátust-tehát bűbájos-kuruzsló 110