G. Merva Mária (szerk.): '48 kultusza (Gödöllői Múzeumi Füzetek 4. Gödöllői Városi Múzeum, 1999)

Draveczky Balázs: 1848-49 a gasztronómiában és híres emberek kedves ételei

adag rostélyost ettek meg hagymával. A költőnek a rostélyoshoz való , jó viszonyát" Egressy Béni, a jeles író és zeneszerző (többek között a Hunyadi László és Bánk bán operák szövegkönyvírója) is fölemlíti emlékezéseiben. Líránk és szabadságharcunk lánglelkű kitűnőségéről sokan és sok helyen jegyezték föl, hogy az egyszerű, inkább a népies ételeket kedvelte. Ezt bizonyítja néhány ritkán idézett, hiteles adat is. Deák Kálmán írta meg a költő 1846 szeptemberi, Szatmáron történt látogatásáról szóló ismertetésében, hogy „...sokszor Petőfi állapította meg az étlapot. Legkedveltebb étele a gulyás és a túrós csusza volt. Sokszor még reggelire is gulyást főzetett. De azért a kávét is megitta, az aludttejet pedig nagyon szerette." A túrós tészta szeretetéről saját írásában is megnyilatkozott Petőfi. 1847-ben Füzesabonyból Kerényi Frigyeshez írott levelében a következő érdekes sorokat olvashatjuk: „...szeretőmet és a franciákat és a túrós tésztát és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki!" Más forrásokból ismerjük, hogy szívesen fogyasztotta a paprikás csirkét, viszont hangsúlyozattan utálta a teljfeles tormát! Leginkább hasonló gondolkodásúak, barátok, írótársak társaságában szeretett vendéglőben (Aranysas, Liczinius, Szőlő, Aranykéz, Csiga, stb.) étkezni. Bort mindig jóízűen, de igencsak mértékkel fogyasztott. Egyszerűen, természetesen, főleg a népszerű, a háziast idéző konyhák készítményeiből válogatta ételeit. Kevesen tudják, hogy a nagy Jókai-életműben komoly gasztronómiatörténeti írások, összeállítások, forrásközlések is találhatók. Egyet nem tett a nagy mesemondó: ételrecept írására nem vállalkozott. Amikor a múlt század végén a Hét munkatársa, Ignotus, „Emma asszony" álnéven szakácskönyvet állított össze, e témához felkérte kora legjobb íróit, művészeit is. A Svábhegyen nyaraló írófejedelem a következőket írta neki: „Megpróbáltam konyhareceptet írni, de semmi jóízű dolog nem sült ki belőle. Asszonyaink jobban értenek ehhez. Hiszen a mi ételeink készítésénél éppen a szájíz hatása, amit definiálni nem lehet". Volt Jókainak a múlt század közepén írott, ma már kevéssé ismert és emlegetett tanulmánya (szakcikknek is beillő dolgozat volt ez) mely gasztronómiai irodalmunk egyik kevéssé méltatott gyöngyszeme. A napjaink könyvaukcióin olyan gyakran keresett Glück-Frigyes-Stadler Károly: Az ínyesmesterség könyve című gyűjteményes kötetben jelent meg utoljára teljes szöveggel. Azóta csak részleteket idéznek belőle (legtöbbször a lelőhely feltüntetése nélkül.). Ismeretes Jókainak régi szakácskönyről írott, a Vasárnapi Újságban megjelent tanulmánya Nemzeti eledeleink címmel. Ezt is idézik - mint a jellegzetes hazai régi ételeket fölsoroló kiváló írásművet - ugyancsak ritkán idézve fellelhetőségének helyét. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a fehér asztal kellemességeinek köszönhette, hogy nem lett ügyvéd. Az én kortársaimban olvashatjuk a nem mindennapi 142