Lábadi Károly (szerk.): A Grassalkovichok kora (Gödöllői Múzeumi Füzetek 3. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)

Lábadi Károly: Besnyő barokk Mária-kultusza

ajándékozta. A teret lezáró építmény eltávolítása után az egész templom­ban láthatóvá vált a Besnyőn meglelt Szent Szűz szobra. 4 3 A mellékoltárok képeinek alkotója P. Norbert kapueinus atya, a bécsi akadémia tanára. Azok a szentek kerültek megfestésre, akiknek alakja szinte egyetlen Grassalkovich-építtetett templomból sem hiányzik: ők családi védőszentek — Szent Antal és Szent Teréz. Nemcsak a néva­zonosság, hanem a szent emberek életvitelének is vannak olyan mozzanatai, amelyekhez hasonló a jámborságra törekvő házaspár ténykedésében is kimutatható: Avilai Nagy Szent Teréz 4 4, az apostoli életre született misz­tikus 17 női és 15 férfi kolostort alapított a sarutlan kármeliták számára. Összesen 32 rendház épült irányításával. Nem kizárt, hogy Grassalkovichék is e nagy példaképet követték, amikor harmincnál több templomot építet­tek. Rövid időnek kellett eltelni ahhoz, hogy kialakuljon a búcsújáróhely vonzáskörzete. A zarándokhely ebbéli határa „északon Balassagyarmat, délen Örkény, keleten a Gyöngyöst és Jászladányt összekötő képzeletbeli vonal, nyugaton pedig a Duna vonala, illetve a dunántúli néhány sváb község." 4 5 Az évről évre érkező többezres tömeg talán még a grófot is meglephette, ezért 1764-ben alapítványt tett 7 ház felépítésére, amelyek a „búcsút járó ájtatos hívek" sokaságának alkalmi szállásai lehessenek. Az alapító okirat­ban 4 6 fogalmazta Grassalkovich: „ezen (...) házakban vagy Emeritus cse­lédeit, avagy más és több féle jámbor embereket, oly okból szállítani alabb irt Conventiom s Conditiom szerént, hogy egy ház alkalmatossága mások­hoz hasonló és egy formára légyen, ugy egy Istálónak alkalmatossága fölállítassék, ahoz képest az költségek is egyenlőképen légyen, hogy az Jövevények, melyek ezen szent helyre Istent tisztelni és az eö Szent Anyját 43 Uo. 64-65. 44 Avilai Nagy Szent Teréz (1515. márc. 28.-1587. okt. 4.): a karmelita rend harcos egyénisége, az egyház 1622-ben avatta szentté. 45 Schram Ferenc 1975. 297. 46 Másolat a hétházi alapítványokról (kézirat). A máriabesnyői kolostor levéltára. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom