Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovich Antal - Hivatalnok és főnemes a XVIII. században (Gödöllői Múzeumi Füzetek 2. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)
X. A telepítő
67 bebizonyította, hogy a hatósági gazdálkodás nem feltétlenül kedvezőtlen és deficites: minden a vezetőn múlik. Úgy dolgozott a Kamara birtokain is, mint a jól kezelt magánuradalmaknál: ésszerűen, alaposan, takarékosan, minden lehetőséget felhasználva. Azt is bizonyíthatta, amit aforizmájában a „magának is kaparó szolga" esetében említett —, hogy az államérdek és az egyéni érdek nem ütközik, ha mindkét fél becsületes, és hogy a közhivatali pályán működő, ha rugalmasan képes cselekedni, saját érdekét is úgy szolgálja legjobban, ha először a közérdeket veszi figyelembe. Ez az eredményes tevékenység nem lett volna lehetséges, ha nincsenek megfelelő segítőtársai. De Grassalkovich hosszabb időn át tartó eredményességének kulcsa éppen a jó emberismeretében rejlett. Nemcsak abban, hogy az embereket — a királynőtől a jobbágyáig — meg tudta nyerni célkitűzéseinek és bizalmat ébresztett maga iránt, hanem abban is, hogy jól választotta meg munkatársait, és megfelelően, hajlamaik és képességeik szerint foglalkoztatta őket. Franz Joseph Redlt, a Bács megyei telepítésekben legkorábbi munkatársát, még III. Károly korából örökölte, de a birtokigazgatóból kamarai tanácsossá előlépett, polgári származású cseh-német hivatalnokot jól tudta mozgatni. Őt helyismerete nélkülözhetetlenné tette a számára. Redl azonban 1763 novemberében Győrött, útban Pozsony felé, hirtelen meghalt. Utána egy másik német, a westfáliai apától és cseh-német anyától származott, bécsi születésű Anton von Cothmann volt a legnagyobb segítsége. Cothmann mindenképpen megérdemli, hogy kissé bővebben foglalkozzunk vele. Grassalkovich nagyon sokat köszönhetett neki, bár a Kamarához nem ő hozta be. Johann Anton De Jean De Hanssen, a bánáti igazgatásból a Magyar Kamarához helyezett sóügyi igazgató és kamarai tanácsos neveztette ki ott 1743-ban az akkor 23 éves embert fogalmazónak. 1746-ban kamarai titkár lett, és mint ilyen nemcsak sóügyi, de általános gazdasági ügyeket is intézett, és különösen a kamarai uradalmak újjászervezésében tűnt ki. 1750-ben, alig 30 évesen, már kamarai tanácsos lett. Sokat utazott, az ügyeket a helyszínen szerette tanulmányozni, és ha lehetett, mindjárt el is intézni. Szakemberként nagyon kivált társai közül. Még 1750 végén a Magyar Kamara pénztári igazgatója is lett, és e minőségben az államháztartás számadásainak ismeretébe mélyedt el. Mivel tudta, hogy a nemesi adómentességhez nem lehetett hozzányúlni, az államháztartásnak viszont — különösen 1756 után — egyre több készpénzre volt szüksége, a meglévő lehetőségeket egyre jobban ki kellett használnia — az alkotmány adta kereteken belül. Ilyen lehetőségnek tűnt a külterjesen művelt kamarai birtokok jobb hasznosítása telepítés és iparfejlesztés útján. Itt, ebben a pontban találkozott Grassalkovich és Cothmann. A viszonylag fiatal tanácsos — 1756-ban 36 éves — készséggel rendelte alá magát az idős kamaraelnöknek, akiben nemcsak az előrehaladott kort tisztelte — Grassalkovich ekkor már elmúlt hatvan éves —, hanem, mint idegenből jött, a gyökeres hazai nemest, a sikeres pozíció- és vagyonszerzőt is.
