Fallenbüchl Zoltán: Grassalkovich Antal - Hivatalnok és főnemes a XVIII. században (Gödöllői Múzeumi Füzetek 2. Gödöllői Városi Múzeum, 1997)
III. Egy karrier elindul
III. EGY KARRIER ELINDUL... Grassalkovich pályafutásának kezdete nem érthető meg az Újszerzeményi Bizottság (Neoacquistica Commissio) működése nélkül. Ezt 1690. augusztus 11-én állították fel, de különös hatásfokkal csak Rákóczi után, az 1715. évi X. törvénycikk meghozatala után működött. 1715 óta már három bizottsága volt tevékeny: Pozsonyban, Kassán és Zágrábban, s közülük messzemenően a legfontosabb a pozsonyi volt, mert ennek hatáskörében és területén volt a legtöbb, a török kiűzése után visszaszerzett, de kétes tulajdonjogú birtok. Ezeknek birtokjogát a tulajdonosnak, illetve örökösének igazolnia kellett, de így is csak a fegyverváltság (Jus Armorum) megfizetése után kaphatta vissza ősei birtokát. E birtokügyeket 1723-ig főként a Magyar Királyi Kamara intézte kerületi ügyészei útján — ezek egyike volt most már Grassalkovich Antal is. 1723 után a Királyi ítélőtábla (Tabula Regia) lett az illetékes (1723. évi XIX. és CIII. törvénycikk alapján.) A Neoacquistica Commissio csak 1741-ben szűnt meg (XXI. t.c.). Magától értetődik, hogy sem a Bizottság, sem az ügyekkel foglalkozó kamarai ügyészek nem voltak — nem lehettek — népszerűek a magyar nemesség, különösen a jogaikban érintett családok előtt. A Neoacquistica intézőinek lehetősége nyílt a többé vagy kevésbé szabálytalan birtokszerzésre. Állásukban burkolt megvesztegetésre, birtokok zálogban való megszerzésére éppúgy alkalom kínálkozott, mint a hűtlen sáfárkodás minden fajtájára. Az ügyészek hatásköre ugyanis nemcsak a Kamara által kezelt birtokokra, de különféle szolgáltatásokra: adókra, vámokra, így a harmincadvámra, a kölcsönügyletekre, sőt a sókereskedés ellenőrzésére is kiterjedt. Az ügyésznek egyetlen szempontnak kellett megfelelnie: hűen kellett képviselnie a Kamara, vagyis a királyi kincstár érdekeit, de emellett a saját javát is nézhette, amíg az nem ütközött a Kamaráéval. Nem lehet ezt a fajta megbízást a XIX-XX. század mércéjével mérni. A XVIII. század első fele a vállalkozó típusú hivatalviselés, tisztviselőség kora. így volt ez egész Európában, Német-, Francia- és Angolországban is. A hivatalnoknak az uralkodói kincstár érdeke mellett szabad volt saját vagyonosodását is néznie, mert lényegében egy szerveződés stádiumában levő hivatali apparátus tagja volt. Annál nagyobb elismerésben részesült felettesei részéről is, minél hatékonyabban tudott eljárni . Ma ehhez még a hatalma alá kerülők beleegyezését, megelégedését is el tudta érni, akkor minta-tisztviselőnek minősült. Nem hiányozhatott belőle a mértéktartás, az önkritika és a jó emberismeret, diplomáciai érzék. Grassalkovich nem volt ezeknek a tulajdon" Franciaországban ez a szűk réteg már a XVII. század óta jelentős politikai szerepet is játszott. Ilyenek voltak Fouquet, Colbert, Le Tellier és ti a Louvois, Boisguillebert. Jogi- és pénzügyi, valamint gazdasági vagy katonai szervezőkarricrek útján jutottak előre. (Goubcrt, Picric: L'Ancien Régime. Paris 1969. page 226-229). Magyarországon is akadtak ilyenek, pl. a Grassalkovichnál valamivel idősebb németországi, oberpfalzi eredetű Nct'fczern család tagjai, kik III Károly idején a bérleti gazdálkodással tűntek ki és vagyonosodtak meg, de politikai hatalmuk messze nem érte cl a hasonló nyugatiakét.