Horváth Lajos: Gödöllő történetének irott forrásai 1325-1711 (Gödöllői Füzetek 1. - Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1987)
Oklevél regeszták 1325-1711
19. 1368. márc. 13. után Opuliai László nádor pest és Pilis megyék Szenterzsébetfalván tartott közgyűlésén bizonyítja, hogy a Tuluk-nak nevezett Pál, feleségének, Katalinnak, István fia János leányának nevében, a győri egyház káptalanjának ügyvédvalló levelével ellátva olyan bejelentést tett, hogy a Pohárusnak nevezett Péter mesternek fia Miklós, a nevezett úrnőnek bizonyos Gudullew nevű birtoka felét, amely mint leányágat illető rész reá szállott, saját önkényes akaratából, az ő törvényes tilalmazása ellenére a maga számára elfoglalt és azóta folyton használja az igazság rovására. Cselekedetének indoklását szeretné tőleg megtudni. Ennek hallatára János litteratus a Pohárusnak nevezett Péter mester fia Miklós nevében a mi ügyvédvalló levelünkkel előttünk felállt kijelentvén, hogy ura az előbbiekre ott mindjárt nem válaszolhat, ezért kérte, hogy az ügyet bármely indoklás mellőzésével halasszuk el későbbi időpontra, miért a nevezett ügyet Szent György mártír ünnepének akkor következő nyolcadára (máj.l.) halasztottuk el a királyi kúriába, a mi személyes jelenlétünk elé, oly módon, hogy az emiitett Pohárusnak nevezett Miklós három márka birságnak a per megkezdése előtt való letételével a nevezett úrnővel, Pál feleségével szemben az előzményekre nézve előttünk felelni tartozik. - Tartalmilag átirta Opuliai László nádor 1370. jan. 5. Dl 4104. - Bártfai 400. sz. 20. 1368. máj. 1. Opuliai László nádor bizonyitja, hogy Tuluknak nevezett Pál, a felesége nevében a győri egyház káptalanjának az Ugyvédvalló levelével előtte megjelent és az igazság nevében tudni akarta 89