Horváth Lajos: Gödöllő történetének irott forrásai 1325-1711 (Gödöllői Füzetek 1. - Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1987)

Oklevél regeszták 1325-1711

vettünk. Sebesültjeink - ezek főleg tisztek voltak - bekötözése után to­vábbvonultunk Püspökhatvantól két mérföldnyire, Buda fővárostól pedig négy mérföldnyire fekvő Acsa faluba, onnan Valkó faluba, ahol a hó végéig maradtunk. Ez idő alatt sebesültjeinket Gyöngyös városába, ré­szint az egri várba szállítottuk át. Most már ellátási okokból együtt kellett vonulnunk a magyarokkal. Új­ból felkerekedtünk, és a Dunától bal kézre haladva február 2-án Gom­ba faluban ütöttünk tábort, s itt töltöttük a következő napot is. Élel­mezésünket rendesen megkaptuk, másnap pedig átvonultunk Sikhoffba (?); itt két hétig maradtunk." "Egyébként egész menetelésünk során pestis sujtoUa falvakon haladtunk keresztül, mi több, érintkeztünk, ettünk-ittunk lakosaikkal, sőt beszál­lásoltuk magunkat olyan házakba is, amelyekben pestisben elhait, ki­teritett halottak feküdtek. A jóságos Isten megóvott bennünket a ragály­tól: alig néhány bajtársunk esett a mirigykór áldozatául. Közben Rákóczi sok ezer zsáknyi búzát halmozott fel, hogy a még birtokában lévő érsekújvári vár őrzőit ellássa élelemmel. Minthogy ennek szekérrel történő lebonyolítása eleve lehetetlen volt, azt a cselt eszelte ki, hogy az egész sereg szálljon nyeregbe, s ki-ki vigyen oda lóháton egy-egy zsák búzát. Sem az ő, sem a mi embereink nem mutattak erre nagy hajlandóságot, lettek légyen bár tisztek vagy köz­emberek. Erre maga a fejedelem helyezett maga mögé a lován egy zsák búzát, s példáját követték a generálisok és a tisztek, mind egy szálig. Charriére, Smigielski tábornok Rákóczihoz hü ezredese maga is ekként cselekedett, és megparancsolta nekünk, hogy kövessük pél­dáját. Jóllehet nem szívesen, de mégis kénytelenek voltunk engedel­256

Next

/
Oldalképek
Tartalom