Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)
HELYTÖRTÉNET - Mészáros János: Gödöllő "kisépítészeti" hagyományai
döllői művésztelep építészeti vonalon ezen két épülete révén emelkedett ki, a Gödöllő építészetében mindmáig etalonnak minősíthető művészi színvonalát tekintve, annak ellenére, hogy - különösen a Belmonte házat - később durván átépítették. A két műteremházban Moravánszky Ákos [12] felismerni véli a Wagner iskola "mediterrán lakóház" témáját, különösen a pergolamotívumokat illetően, illetve a barátapáca fedésű attikás lapostetős megoldásokban. "A kor építészetében egyedülállóak (említettük, hogy Jan Kolera prágai villáival érezhető talán némi rokonság), de megjelenésük a szokatlanság ellenére barátságos." [13] A Nagy Sándor háznak az eredeti tervhez képest történő átépítése több okra vezethető vissza. Egyik ok, - és ezt az épület minden kiforrottsága, kvalitása ellenére ki kell emelnünk -, hogy a lapostetős megoldások itt Gödöllőn sem bizonyultak szerencsésnek. Ez késztette Nagy Sándort is arra, hogy 1937ben az épületet magastetőssé építse át. Szolid ízlését jelzi, hogy a Medgyasszay terv értékeit ez a változtatás alapvetően nem csorbította. A népies ihletésű faragások, enteriőrök, mellvédmegoldások, nyerstégla homlokzatok mindmáig megmaradtak, és most, amikor lassan időszerűvé válik restaurálásuk, mód van az eredeti elemek maximális integrálására, illetve megfelelő helyettesítésükre. Az átépítés szomorúbb változata a Belmonte műteremház, ahol az eredeti nyílászárókat teljesen kicserélték jellegtelen tömegáruval, az épületet össze-vissza átfalazták és eredeti jellegétől elütően irodaházként működik. Ez a két épület Gödöllő építészetében európai színvonalat és etalont képvisel, de mellettük számos szolid ízlésű ház épült, hogy csupán a községházát, a törvényszéki épületet és a Patika-házat említsük, számos lakóház mellett. Közös jellemzőként a részletek igényességét és finomságát, valamint a nyílászárók változatosságát, fantáziadús szellemiségét emelhetjük ki, valamint azt, hogy környezetük félfalusias miliőjét észrevétlenül "léptetik" egy urbánusabb jelleg felé, amely aztán a központ környékén csúcsosodik ki. Mint köztudott, a vidékiség az építészetben úgy nyilvánul meg, hogy egy-egy irányzat inerciája jóval nagyobb, mint bármelyik nagyvárosban. így Gödöllőn is, ahol a szecesszió hatásaiban jóval tovább gyűrűzött, mint például a közeli Budapesten, de aztán fokozatosan az épületek bizonyos részleteinek hangulatára redukálódott (nyílászárók, vakolatkeretek, stb). A villaövezetek és a "falusias" településrész találkozásánál kialakul a sajátosan gödöllői polgári ház típusa, amit leginkább a sarokrizalitos épülettömeg, barokkosan törtsíkú manzárdtetős fedés, a szellemes nyílászárók, verandák és padlásablakok jellemeznek. (Itt jegyezzük meg, hogy Gödöllő építészeti fejlődésének kutatása szempontjából rendkívül fontos a Gödöllőn tevékenykedő mesterek, mesterkörök felkutatása és munkásságuk kritikai feldolgozása. Ezen ismeretek nélkül számos forma, hatás, építészeti megoldás érkezése, fejlődése, átadása csupán a hipotézis szintjén vázolható fel, ugyanakkor számos építészeti alkotás megérdemli, hogy tervezője és kivitelezője ne süllyedjen a névtelenség homályába. Néha ezek a századforduló körüli építészeti alkotások gyermekesen tobzódóak (például a Fenyvesi főút 28. sz. alatti villa), de esetlegességeiket leszámítva is impozánsak: egyéniségük, légkörük van. A két világháború között tulajdonképpen a már kialakult városszöveten belül, intenzívebb beépítés következtében fokozatosan szűkülnek, illetve a peremkerületekre (Blaha. Máriabesnyő. Alvég) szorulnak az üdülőzónák, az építészetben pedig a vázolt három alaptípus párhuzamosan él tovább: a parasztház jellegű épületek különösen a Szilhát és Röges utca környékén, a polgári vagy polgáriasuló lakóházak a Kiss József és József Attila utcák környékén, illetve természetesen a városközpontban. Az üdülők pedig 85
