Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

GYŰJTEMÉNYISMERTETÉS - Hegedűs Zsuzsa: "Da mihi animas, caetera tolle!"

az altábornagy arcáról a kendőt. Ettől kezdve családi ereklyeként őrizték nemzedékről nemzedékre. Az utolsó családtag - egy idős hölgy, - akivel a családnak ez az ága kihalt a kendőt barátnőjének ajándékozta. Tőle került a gyűjteménybe." [36] Egy IV. KÁROLLYAL kapcsolatos emlékhez különös legenda fűződik. A tordasi gyűjtemény őriz EGY MARÉK FÖLDET Madeira szigetéről, ahol utolsó királyunkat eltemetették. "Az ott lakók Károly királyt mint csodatévő királyt emlegetik. Szentté avatását az ottani püspök megindította. Amikor megindítják a szentté avatást, akkor mindig exhumálják a halottat, azt eldöntendő, hogy nem tetszhalottként temették-e el. Ha ugyanis igen - ami a régi időkben gyakran előfordult -, akkor a szentté avatási eljárási leállítják, (mert nem tudni, hogy a földben magához tért tetszhalott nem fordult-e el istentől). Károly királyi természetesen nem teszthalottként temették el, de mégis nagy volt a meglepetés, mikor kiásták. A holttest ugyanis teljesen friss állapotban volt, nem merevedett meg, így új altábornagyi ruhába tudták öltöztetni." [37] A szalézi rend alapítójának, Don Boscónak ereklyéi közül egy MOGYORÓ féltve őrzött kincse a Csupor-gyűjteménynek. Egy Don Bosco által véghezvitt csodának a gyümölcse. "Karácsony ünnepén a kis szalézi növendékeknek a rendház szakácsa egy-egy marék mogyorót osztott ki. A mogyoró kevésnek bizonyult. Szaladtak Don Boscóhoz, aki a hír hallatára maga folytatta a mogyoróosztást, s csodák csodája, az nem fogyott el addig, míg az utolsó fiúcska is meg nem kapta a maga porcióját." [38] A FOGADTATÁS A gyűjteményt születése pillanatától kezdve különbözőképpen fogadták. Egyházi részről Shovy püspök - ahogy már említettük - lelkes támogatója volt Csupor Zoltán kezdeményezésének. Többször látogatott Tordasra, s olykor hívatlanul elkísérte őt az Állami Egyházügyi Hivatal megbízottja. Egy alkalommal Tordasra érkezett finnugor nyelvészi minőségben a svéd kullúrattasé egy holland ügyvivő társaságában, aki családját is magával hozta, és Shovy püspök. "Öt perc múlva - emlékezik vissza Csupor Zoltán - becsengetett hozzám Miklós Imre, az AEH megbízottja, a későbbi elnök. Shvoy püspök urat ugyanis figyelték, s bejelentés nélkül nem hagyhatta el Székesfehérvárt. Miklós Imre fejjel megszámolta, hányan vagyunk és azt mondta, hogy ö majd máskor jön. Hát nem ő jött, hanem egy távirat, hogy mikor menjek Pestre az AEH-ba. Letoltak: vegyem tudomásul, hogy először is szerzetes vagyok, már ez is gyanús, másodszor pedig Tordason mi diplomáciai megbeszélést tartottunk - amiről persze szó sem volt." [39] A község hozzáállását jellemzi egy tanácsülésen elhangzott javaslat: "Ha a pap nekünk adja a múzeumát, viszonzásul csinálunk neki oda egy klozettot." [40] A szalézi tartományfőnök levélbeli jókívánsága is figyelemre méltó: "Jó munkát kívánok a régészkedéshez." [41] Eklekticizmusa miatt némely gyűjtemény vezetőiből sem váltott ki osztatlan elismerést a gyűjtemény. Volt, aki "ellenségeskedéssel próbálta a munkát akadályozni." [42] 1970-ben a Demonstratio megjelenésének 200. évfordulója alkalmából rendezett Sajnovics-ünnepségen Csupor Zoltán még meghívót sem kapott. Ahogy többszöri kérelmére útlevelet sem Finnországba, ahol a Sajnovics-kutatásban elért eredményei elismeréseképpen 1960-ban a Helsinki Finnugor Társasága örökös rendes tagjává választotta és 204