Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Illés Sándor: Körösfői Kriesch Aladár 1918-as harctéri naplója

ILLÉS SÁNDOR: Körösfői Kriesch Aladár 1918-as harctéri naplója Körösfői Kriesch mester, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola meg­bízott tanára, a gödöllői művésztelep egyenlők közt első embere 1918. március 25-én, Bécsben vonatra ül. Az itt székelő sajtóhadiszállás úgy látja jónak, hogy -szerencsére kí­sérő nélkül- az olasz hadszíntérre menjen. Künn tél és tavasz viaskodik csak, erre még béke van. A Brenneren hóban, hózivatarban katonák gyakorlatoznak. C'est la guerre. Gon­dolata bizonyára -mint legtöbbször- otthon, a kolónián. 1914-ben, a tüdőbaj Juhász Ár­pádot, Zichy Istvánt a hadsereg, a fronthalál Ortner Ferencet és Szendrői Dezsőt vitte el. Leo Belmonle is elment haza, Párizsba. 1915-ben Medgyaszay Istvánt szólította a front, 1916-ban követték őt a Remsey fivérek, Jenő és Zoltán, Sidló Ferenc az olasz fronton szobrászként teljesített szolgálatot, s elesett Charles de Fontenay. 1917-ben kato­na lett Freeskay Endre is. A teremtés és alkotás küldetéses emberei a pusztítás, pusztu­lás színterein - feloldhatatlan ellentmondás! Bozen: Hirtelen tavasz, virágzó gyümölcsfák, magnóliák. A természet harmóniá­ja...És a társadalomé? Úgy, ahogyan -Ruskinról szólva - megfogalmazódott:...a művé­szetre, bármilyen formájában is, de valami formájában bizonyosan, minden embernek szüksége van, akár a levegőre, vagy a mindennapi kenyérre. És hogy minden emberi kor és társadalom oly arányban boldog vagy boldogtalan, amennyiben minden tagját művé­szetben részesíti, vagy abból kizárja. S az 1909-es -a Magyar Iparművészetben megjelent - Művészi programm? Egy nagy -legnagyobb- kincset ismerünk, ezt ápoljuk, keressük: az élethez való örömöt. Ennek tüzét szítjuk minden erőnkkel önmagunkban és egymásban. Egyedüli segí­tőnk ebben a magunkoz és másokhoz való szeretet. Magunkat szeretjük akkor, ha tisztán élünk; ha hallgatunk a bennünk élő meny­nyei szózatra. Másokat akkor szeretünk, ha a nagy, közös életfa kis hajtásainak, leveleinek, te­kintjük magunkat, kik nagy, közös életgyökérből táplálkozunk. Kicsiny kis életünk, a nagy örök élet melengető ölében. Ami azután, eme ujjongó életi öröm nyomán -mindennapi munkálkodásunk ered­ményeképpen- kezeink alól kikerül, ez a mi művészetünk. Egyéb művészi programmot nem ismerünk. L'art pour l'art helyett a l'art pour l'homme művészet vallása, a harmonikus tel­jességet a művészet-munka-élet összekapcsolásával elérni szándékozó felfogás, a mű­vész morális küldetése. De hát most hogyan? Foglyok, katonák, romok. Felszerelések, ágyúk, barakkok, sátrak mindenfelé. Re­pülőterek, romok, romok. Az utcákon katonaság nyüzsög, az állati brutalitás szagát és érzését terjesztve maga körül. A mezőn olasz házaspár, amint csendesen műveli szőlejét. Esti hadgyakorlat. Igen festői látvány - egyfelől. Más alkalommal a tiszt urak a Kinoban a gáztámadás módját és előkészületeit mulatják be filmen. Skicc a gázokai lö­vellő árokról. Nagyon tanulságos - másfelől. S a növekvő, növekedő iszonyat. 170

Next

/
Oldalképek
Tartalom